Hírforgó

Kirándulás a Parlamentbe

Nagy örömmel, izgalommal vártuk november 23-át, amikor iskolánk, a Gyulai SZC Székely Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma 9-10. és 13. évfolyamának ügyvitel és informatika ágazatába járó, valamint szakmai évfolyamokon tanuló diákjai ellátogattunk Budapestre, az Országházba.


A Látogató Központban megkaptuk jegyeinket, rövid átvizsgálás után már gyönyörködhettünk is Magyarország Országházának csodás belsejében. Az első állomás, ahol végigmentünk, az Országházi séta nevet viseli, amely 28 lépcsőház közül a díszesen aranyozott XVII-es lépcsőházon keresztül egészen a főemeletig vezetett.

Szobrok és színes üvegablakok díszítették a folyosó oldalát, ahonnan szép kilátás nyílt a Kossuth térre és a Nemzet főterére. Ezt követően a Felsőházi üléstermet láthattuk, amely ma konferenciák, tanácskozások helyszínéül szolgál. Az üléstermet elhagyva a helyiséghez csatlakozó felsőházi társalgó termébe érkeztünk. A szőnyeget, ami a lábunk alatt pompázott, 9 hónapon keresztül készítette néhány békésszentandrási asszony. Ahogyan tovább haladtunk, elérkeztünk arra a helyre, ahol a magyar Szent Koronát őrzik. Itt megálltunk néhány percre, amíg mindenki meg tudta tekinteni a koronaékszert, majd az idegenvezető bemutatta az itt lévő királyok szobrait. Országházi látogatásunkat a díszlépcsőház zárta. A helyiség értéke nyolc darab, négy tonna súlyú gránitoszlop, amelyből mindössze 12 darab található a világon. Az idegenvezetést megköszönve újra buszba ültünk és elindultunk az Árkádba, ahol megebédeltünk és mindenki érdeklődésének megfelelően szétnézhetett.

A buszon hazafelé mindenki vidáman mesélt erről a napról.

Köszönjük kísérő tanárainknak, Harmati Ágnesnek, Kugyela Tímeának és Sinka Attilának ezt a remek kirándulást.

Egri Fanni, Krizsán Tamás
9. C osztályos tanulók