Hírforgó, Képgaléria, Média

ERASMUS+ beszámolón a székelyesek

Szarvason a Városi Könyvtárban osztályunk, a 12. E osztály meghallgathatott egy előadást, aminek a témája az Erasmus program volt.


Az iskolánk már többször részt vett Erasmus programban, diáktársaim járhattak már Olaszországban, Finnországban, Portugáliában, Németországban is, ezért nagyon vártuk Czeglédi Fruzsina Erasmus ösztöndíjjal Lengyelországban címmű beszámolóját.

Érdeklődve hallgattuk az egyetemista lányt, aki elmesélte lengyelországi tanulmányainak részleteit. Megtudhattuk, hogyan kellett neki beilleszkedni, megtanulni az önálló életet, hiszen magára volt utalva egy idegen országban. Örömmel osztotta meg velünk a tanulmányainak sikerét, amivel már többször is elnyerte ezt a pályázatot. A beszámoló során bemutatott két egyetemet is: egy varsóit, illetve egy wroclawit.

Megismerkedett más nemzetiségű emberekkel, akikkel szoros, a mai napig is tartó barátságot kötött.

Beszélt arról, mi is az az Erasmus + program. Hét korábbi EU-s támogatási programot fog össze egy komplex programban, köztük a Fiatalok Lendületben programot. Magyarországon az Erasmus+ program oktatási és képzési fejezetét a Tempus Közalapítvány koordinálja.

Az Európai Bizottság Egész Életen Át Tartó Tanulás Programja (Lifelong Learning Programme) az emberi élet valamennyi szakaszában, egész Európára kiterjedően kíván tanulási lehetőségeket biztosítani mindenki számára. Ennek érdekében négy, a tanulás és szakképzés különböző szakaszaihoz kötődő alapprogramot működtet, amelyek keretében a közoktatást, a felsőoktatást, a szakmai képzést és a felnőttoktatást támogatja.

A beszámolót angol nyelven tartotta, ami nekünk nagyon nagy segítség az angol érettségihez is. Egyik osztálytársam angolul is megfogalmazta gondolatait:

Hi, I’m Kovács Gábor, a senior student at Székely Mihály School. We saw a presentation about ERASMUS+ programme on December 7 and our chances about us going abroad in the frame of Erasmus+ project. I found it very important because from our class a lot of students would like to go abroad with this programme, including myself. I think the Erasmus programme provides a lot of good opportunities for us to go out in the world with a stable point backing us up. I think it was a good presentation spreading a lot of facts about ERASMUS +.

Gratulálunk Fruzsina sikereihez, és reméljük, hamarosan mi is gazdagabbak lehetünk egy ilyen erasmusos élménnyel.

Tóth Patrícia Tünde és Kovács Gábor
12. E osztályos tanulók