Ira Néni

Volt valami derűs hagyományos abban, ahogy a tűnt nyarakon betért az újságüzletbe kedves orosz lapjaiért, amelyek némi késéssel és kerülővel Berlinen keresztül érkeztek. Természetesen más lapokat is vásárolt, mert idős korára is kiemelkedően tájékozott volt mindenről, ami Oroszországban, Ukrajnában vagy itthon, Magyarországon történt.

Regénybe és filmbe illő volt az élete. Azt szoktam mondani, az igaz történetek olyanok, mint a szél. Nem tudni, mikor kezdődnek, egyszer csak ott vannak az életünkben, a velünk élő történelemben. Pontosabban, a bennünk élő történelemben.

Életére minden tekintetben igaz mindez. Ő maga is Igaz Ember volt világéletében. Ezzel együtt végtelenül kedves és szeretetreméltó egyéniség. Szó szoros értelmében a történelem szele sodorta Szarvasra 1956 táján. Természetesen addig vele már annyi borzalom és annyi kaland és szépség történt, hogy akár Kasszil, Mihajlik Solokov és más háborús szerzők öt könyvet is szőhettek volna gyerek- és diákkori éveiből.

Ezen tűnődöm, mialatt a szónok, Tibor barátom a munkássága egyik legmegrendítőbb búcsúztatóját mondja az Ótemető öreg ravatalozójában. S ahogy emberséges és tisztességes búcsúztatója végén néhány orosz mondat is elhangzik, azután ajkáról még egy ősi szláv dal is felkereng. Bár tudom ezt a dalt Tibor valamikor a ’80-as években Bulgáriában gyűjtötte be, csak az égiek a megmondhatói, hogy a Volga vagy a Don menti végtelen mezőkön avagy az Ural mögött hangzott fel először évezredekkel ezelőtt…

S bár nem tudnék ebben a pillanatban az Ira Néni élet-regényéhez semmit se tenni, ez az ének egy régi képet mégiscsak előhoz belőlem, valamit a tűnt évtizedek avarja alól. S ez a kép most fölragyog hirtelen. Pedig egyszerű kis kép valójában.

Valamikor a ’60-as évek nyarain lehetünk. Egy ódon Petőfi utcai ház kapualjában ül a „Bábuska”, az akkor még jócskán Irocskának hívott kislánnyal, az Ira néni idősebb lányával. Mesél neki. Azután Nagyanyám is előkerül és beszélgetnek. Ahogy emlékszem, a „Bábuska” jórészt oroszul, Nagyanyám meg jórészt tótul… nagyon jó szomszédok voltak.

Vége az éneknek, eltűnik a kép, s elindul a menet. Később pravoszláv harangok is felzengenek. Üzennek a messzi távolból, ide az örök itthonná lett messzi távolba. S amíg a harangok zúgnak a sír felett, még eszembe ötlik, ott a messzi távolban Szmolenszk főterén van egy obeliszk egy törött légcsavarral. Az obeliszken azon hős pilóták neve, akik 1941 júniusában légiharcban estek el a szülőföldjükért. Ira Néni Édesanyjáé is ott olvasható. Majd egyszer az égi magasban újra találkoznak.

Béke és áldás Ira Néni poraira!