Hírforgó, Képgaléria, Média

Volner János kormányváltást ígér

– Ne higgyünk a közvéleménykutatásoknak – fogalmazott vasárnap délelőtt a szarvasi piacon tartott utcafórumon Volner János, a Jobbik országos alelnöke. Hangsúlyozta, hogy pártja ma a legerősebb ellenzéki erő Magyarországon.


Beszédében hangsúlyozta, hogy a Jobbik nem kívánja lebontani a kerítést, mivel azt először Toroczkay László, Mórahalom polgármestere javasolta, egy évvel a kormányintézkedések megtétele előtt. Mondandójából kitűnt, hogy pártja nem kíván Magyarországon látni se „általmeneti migránst”, se húszezer betelepített kínait, se a letelepedési kötvények által megjelenteket. Hangsúlyozta, hogy határozott céljuk az önálló határőrség visszaállítása, mivel a rendőrökre más területen van szükség.

A fórum során a választók figyelmébe ajánlotta Samu Tamás Gergőt, aki megítélése szerint képes az április 8.-i választási győzelemre.

Samu Tamás Gergő képviselőjelölt még az országos alelnök beszéde előtt szólt a körzetet érintő problémákról, a fiatalok elvándorlásáról, az egészségügy helyzetéről, az orosházi kórházat érintő útviszonyok tarthatatlanságáról. Ami a fiatalok elvándorlását illeti, azt Volner János is megfogalmazta, hogy törekedni kell a félmilliónyi tömeg hazahozatalára. Kiemelte, hogy a Jobbik mindent elkövet a gyűlölködés és a társadalom megosztottságának felszámolása érdekében.