Hírforgó

Országos versenyen jártam

2018. március 6-7-én került megrendezésre a Székelyben az ÁSZÉV elődöntője, ügyvitel szakmacsoportosként vettem rajta részt több osztálytársammal.


Ezen a versenyen on-line kérdőív kitöltése volt a feladat: 100 kérdésre kellett válaszolni, ezek között a kérdések között nyelvhelyességi, kommunikációs, szövegszerkesztési, Excel táblázatra vonatkozó kérdések szerepeltek. Nagyon izgatottan vártam az elért pontszám eredményét, ami március 8-án volt megtekinthető, ekkor még nem tudtuk, hogy ez a pontszám mire lesz elegendő. Bíztam benne, hogy bekerülök az első 30 versenyző közé és részt tudok venni a döntőben.

A döntőt a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum rendezte. Hétfőn fél 10-kor indultunk Szarvasról, 11-től volt lehetőségünk a döntő helyszínén regisztrálni. A regisztráció után el kellett foglalni a szállást, amely nem messze volt a verseny helyszínétől.

11:30-tól ebédet kaptunk, majd 13:30-tól volt a verseny megnyitója. Az írásbeli vizsgafeladat 14 órától kezdődött és 17 órakor lett vége, ami egy emelt szintű szakmai érettségi feladatnak minősült. Az első része egy tesztfeladat volt, a második pedig egy számítógépen elvégzendő feladatsor. A vacsora és a verseny után egy kicsit szétnéztünk Szolnokon, a szállásra érve átnéztem még a szóbeli verseny témaköreit.

Reggel korán keltünk, mert a reggeli után megtekinthető volt az előző nap elkészített írásbeli feladat. A szóbeli vizsgák 8-tól kezdődtek a vizsgabizottság előtt. A szóbeli tételben volt „A” és „B” rész, az „A” rész egy elméleti kérdés volt a „B” pedig egy gyakorlati. Az első részben részletesen ismertetni kellett az irat meghatározását, a levél és belső irat fogalmát, a másodikban részben egy feladatlap várt megoldásra, amely az ültetéssel kapcsolatos tudnivalókat kérte számon. Érettségi előtt örültem ennek a versenynek, fel tudtam mérni, hogy milyen is egy igazi vizsga. Sok önbizalmat is adott, hogy képes vagyok rá, ezért elhatároztam, hogy jövőre megpróbálom az emelt érettségit.

Ezúton is szeretném megköszönni szaktanáraimnak a felkészítő munkájukat és az iskola támogatását.

Magyar Tímea 12. E osztályos tanuló