Furugy, a Végső Otthon

Bartha Árpi utolsó földi útjára jöttünk, őrizetlen őrizőként ki rokonként, más barátként vagy tisztelőként e nem mindennapi végtisztességre. Nem mindennapi, hiszen az Ő fejében fogant ennek a Közösségi Háznak a felépítése a maga míves székelykapujával, ahogy a többi gyönyörűen kialakított szálláshelyé is, ezen a vén furugyi soron. Ebben a török, rác, labanc dúlásokat is látott, bujdosó szegénylegénynek, betyárnak, szorgos hű parasztgazdának menedéket adó falumaradékban. Úgy is mondhatnók, a környék egyetlen mindent túlélő falujában. A magyar élni akarás rejtekén.

Jó néhány éve Bartha Árpi Székelyföld Kismagyarországra vetődött fiaként ide álmodott házat és hazát, így nem véletlen, hogy a tűnő időben idefaragtatott székelykapuk mind az Élet és a Székelyföld üzenetét hordozzák. Immáron Bartha Árpi végső otthonában. Álmodott ő mást is ide még: gyerekzsivajtól vidám gyerektáborokat a nyarakra, s egy kis kápolnát is, ahol egymásra találhat minden idelátogató magyar lélek, szerte a hazából. Légyen az református, katolikus, vagy evangélikus, urambocsá’ unitárius magyar.

Ez ötlik fel bennem hosszú-hosszú évek távlatából, amikor a temetési menet elkezd kígyózni a szintén általa megálmodott Furugyi Emlékpark irányába, ahol Turulmadár vigyázza az Aradi Tizenhárom kopjafáját, s mert székely kéz faragta az Idő fogával küzdő fába, nyilván csendes éjszakákon a Hargitáról is álmodik egy sort, meg a Kárpát Haza egészéről.

Lám már ideértünk, a park zöld gyepére, ahol kicsiny eleven sebként feketéllik a tenyérnyi furugyi föld, amely Árpi hamvait magába fogadja. A következő percekben már virágoktól borított, virrasztó mécs lángjába kapaszkodó nyughelyként. Ez már itt, az idő tenyerén: Bartha Árpi Végső Otthona.

Hamvával is megszentelt helye az emlékezetnek. Mert csak az hal meg, akit elfelejtenek.

Béke poraidra Árpi! Áldás, békesség!