Hírforgó

Ötéves a Csabacsűd-Csata együttműködés

Ahogy azt a csabacsűdi Községháza parkjában látható emléktábla is megörökíti, a felvidéki Csata és Csabacsűd önkormányzata 2013-ban kötöttek megállapodást egymással. Ennek szellemében minden esztendőben közösen emlékeznek meg a Felvidéki Kitelepítettek Emléknapjáról.


Április 12-én Csákvári Marian polgármester és Antal Piroska, a CSEMADOK Csatai Alapszervezetének elnöke vezetésével delegáció érkezett Csabacsűdre. A mostani megemlékezésre délután kettőkor került sor az Eötvös József Művelődési Ház aulájában. Itt mind Csákvári Marian, mind Molnár József polgármesterek emlékbeszédet tartottak, mondandójukban mindketten felidézték az 1947. április 12. és 1949. június 5. között történt tragikus történéseket.

Szenes János, a Szarvasi Történelmi Emlékút Közalapítvány elnöke – tisztelegve az év elején elhunyt Újváry Zoltán munkássága előtt is – Hontalan árva angyal címmel dramatizált összeállítást olvasott fel egy lévárti magyar naplójából, amelyet annak idején Újváry Zoltán tett közzé. A dramatizált összeállítás kegyetlen őszinteséggel érzékeltette, hogy Benes és tettestársainak féktelen bosszúszomja hogyan deportáltatta a Besztercebánya alatti színmagyar falucska lakosságát Csehországba kényszermunkára. Emellett magyarok tízezreinek kellett megtagadniuk anyanyelvüket annak fejében, hogy immáron reszlovakizált magyarként visszakaphassák csehszlovák állampolgárságukat. Aki kitartott magyarsága mellett, azt a „lakosságcserének” nevezett embertelen eljárás folyamán kényszerkitelepítették Magyarországra.

A kegyeletes megemlékezés végén csabacsűdiek és csataiak együttesen megkoszorúzták a kitelepítettek emléktábláját.