Hírforgó, Képgaléria, Média

Szakmák Éjszakája a „Székelyben”

A Gyulai SZC Székely Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma (Szarvas) immáron harmadik alkalommal csatlakozott a 2018. április 13-án megrendezett Szakmák Éjszakája elnevezésű országos programsorozathoz.


Az országos program célja, hogy betekintést nyújtson az egyes szakmák tanításába, műhelytitkaiba, és ezáltal segítséget nyújtson a fiataloknak a pályaválasztásban.

Betekinthettek az idelátogatók a „kulisszák” mögé, kipróbálhatták a nekik tetsző szakmákat, előadásokon és bemutatókon vehettek részt. A jó időnek köszönhetően az udvari programokat is szép számmal látogatták elsősorban a fiatalok. Az aulában mutatkozott be a DM, aki termékismertetővel és kóstolóval vett részt rendezvényünkön. A Szarvasi Nagycsaládosok Egyesülete szintén kóstolóval kedveskedett a látogatóknak, és itt mutattuk be a nagysikerű Erasmus+ és Határtalanul pályázataink által felkeresett külföldi iskolákat.

Az aulában rendeztük be az egészségszigetet, ahol mindenki vérnyomást és vércukrot mérethetett, valamint az egészséges életmóddal kapcsolatos tanácsokat kaphatott. Elsősorban a gyerekek örömére gyakorlatilag egy játszósarkot rendeztünk be a büfé előtti részben, ahol természetképeket ábrázoló puzzle-kat és kockákat lehetett kirakni. A folyosón festő tanulóink mutatták be szakmai felkészültségüket: az ide érkezők a csíkhúzást és a sablonfestést próbálhatták ki.

A szaktantermekben az egyes szakmákat mutattuk be, itt a látogatók részt vehettek, illetve kipróbálhatták magukat az egyes szakmákban. Az asztalos bemutatónkon csapolásokat készíthettek és CNC marógép bemutatót tekinthettek meg, a kereskedelem iránt érdeklődők a fukosimi technikával barátkozhattak és társasjátékot játszhattak. A reál munkaközösség anamorfózis bemutatóval, óriás puzzle-lal, kaleidoszkóppal, „Bio-mata” kérdésekkel és ajándékokkal várta az érdeklődőket. A nyelvészeti munkaközösség érdekes kérdésekkel és jutalmakkal várta a leendő nyelvzseniket. A szépészet munkaközösség elsősorban a hölgy vendégeknek kedvezett szépészeti, smink és hajviseleti tanácsokkal. Az ügyviteli-irodai munkának is részesei és kipróbálói lehettek a látogatók tanirodáinkban, ahol spirálozhattak, laminálhattak, gyors- és gépírhattak az érdeklődők. Informatikusaink a weblapszerkesztés, a számítógép szerelés, hálózattelepítés rejtelmeibe kalauzolták el az ide látogatót. A könyvtárban kapott helyet a pedagógia munkaközösség elsősorban gyermekeknek szóló bemutatója, ahol bábokat készíthettek és meséket tekinthettek meg a gyermekek. A vendéglátás-turisztika szakmai bemutatókon szobát foglalhattak, díszterítéseket tekinthettek meg, felszolgálhattak, vattacukrot és marcipánfigurákat készíthetett mindenki, aki érzett magában kreativitást.

Mindent összevetve közel 180-190 fő látogatott meg minket. Az érdeklődők elismerően nyilatkoztak iskolánk eszközkészleteiről, épületünk korszerűségéről és színvonaláról. A látogatók között sok olyan fiatal volt, akinek megtetszett iskolánk, és jövőbeni tanulmányait nálunk kívánja majd folytatni.

Vincze Sándor gyakorlati oktatásvezető