Labdarúgás, Média, Sportsarok, Videók

Kétgólos vereség Békéscsabán

A 28. fordulóban Békéscsabán játszottuk soron következő meccsünket, ahol az Előre 2-vel szemben próbáltuk szaporítani pontjaink számát. Borzasztó hőségben, és a tétnélküliségnek köszönhetően igen lagymatag iramban kezdődött a találkozó.


Ugyan a hazai csapatnál volt többet a labda, de kapura szinte teljességgel veszélytelenek voltak, ugyanezt magunkról is elmondhattuk, így nem nem volt miért tövig rágni a körmünket. Az első feljegyezni való eseményre a félidő közepéig kellett várni, ekkor a játékvezető nagy melegre való tekintettel ívószünetet biztosított a 22 játékos részére. A kis pihenő után a 29. percben Pilán lövése Szikora lábáról pattant szögletre.

A 35. percben ismét Pilán volt a főszereplő, de most már sikeresebben fejezte be az akciót, bár könnyebb dolga is volt, mert egy lepattanó labdát lőtt közelről a léc alá. 1-0.

Az első kaput eltaláló lövésünk a 37. percben Somogyi nevéhez fűződik, akinek az emelését Czinanó könnyedén ölelte magához. Amilyen lehangolóan kezdődött a játékrész, ugyan olyan eseménytelenül is ért véget. A második felvonás csabai helyzettel indult, a 46. percben Szalai átadását vétette el a hosszú oldalon Seres.

Sajnos a 52. percben növelte előnyét a csabai tarcsi, ekkor Polonszki Szalaival szembeni szerelési kísérletét látta szabálytalannak a játékvezető, és mivel az eset a büntetőterületen belül játszódott le, az ezzel járó tizenegyest is megadta, amit Mácsai váltott gólra. 2-0.

Az 57. percben Kriska beadása után, a középen érkező Klimaj elől tisztáztak a lilák. A 62. percben Szalai cselezte be magát lövőhelyzetig, de Lévainak nem okozott gondot a gyenge próbálkozás. A 76. percben Illyés lövése ment el a jobb kapufa mellett, szerencsére kívülről. Az utolsó negyedórára kicsit felbátorodtunk, többször kerültünk a csabai kapu közelébe, de ez kézzelfogható eredményt nem hozott, így a szépítés sem jött össze.

Összesítve a látottakat elmondhatjuk, hogy aki nem tudta megtekinteni ezt a találkozót az ne bánkódjon, mert egy igen harmatos kilencven percet produkáltak a csapatok, minden bizonnyal a rekkenő hőség is közrejátszott ebben, de csak erre nem lehet hivatkozni, a hazaiak játékáról lerítt, hogy a bajnoki versenyfutásban alulmaradtak, a mi produkciónkra pedig talán a kishitűség a legjobb szó, keveset tettünk annak érdekében, hogy pontot fogjunk. Az Előre győzelme megérdemeltnek mondható, de ha az egyedi felfogásban bíráskodó Fekete sporttárs a szabályok szellemében jár el, úgy a részünkre is meg kellett volna adni a jogos büntetőt, mert alkalma az adódott volna rá. A következő fordulóban a bajnoki cím várományosával, a Méhkerékkel ütközünk meg otthoni környezetben.

Jók: Klimaj, Kukovecz, Zima.

Békéscsaba Előre 1912 SE II. – Szarvasi FC 2-0 (1-0)

Békéscsaba, 100 néző. Játékvezető: Fekete Zoltán (Krajcsovicz Zs., Boda L.).

Békéscsaba: Czinanó A. – Barbu R-E. (Láza D.), Kun L., Szalai D. (Zsilinszki M.), Mácsai L., Balog Zs., Seres B., Ilyés T., Pilán M. (Máris D.), Pusztai A. (Borbély Zs.), Belanka D. Vezetőedző: Brlázs István Gábor.

Szarvas: Lévai B. – Szikora M., Kukovecz D., Polonszki P., Pecznik P., Zima D., Klimaj Z., Kriska N. (Magyar M.), Furár R., Somogyi J. (Viszkok D.), Farkas N. Vezetőedző: Rétes Pál.

Gólszerzők: Pilán M. 35′, Mácsai L. 53′

Edzői nyilatkozatok:

Brlázs Gábor:

– Magabiztos győzelmet arattunk, de még mindig nem játszottunk azzal a sebességgel, amit elvárok a csapattól.

Rétes Pál:

– A hazaiak labdabirtoklási fölénye ellenére főként az első félidőben sikerült több ígéretes lehetőséget kialakítanunk. Sajnos az utolsó passzok nem sikerültek. Tompán és enerváltan játszott.

A mérkőzés videós összefoglalója: