Labdarúgás, Média, Sportsarok, Videók

Nem a két csapat volt a főszereplő a bronzcsatán

A Körösladányi MSK gárdáját fogadtuk szombaton, a megyei első osztályú pontvadászat záró fordulójában. A találkozónak nem kisebb volt a tétje mint az, hogy ki végez a dobogó alsó fokán, illetve ki szorul le róla. Létszám gondjaink nagyságát hűen tükrözte, hogy a térdműtét utáni rehabilitációjának még végére sem érő Bakró Gézát is reaktiválni kellett, hogy összejöjjön a kezdő tizenegy.


Kissé megszeppenve kezdtünk, a Ladányiak rövid időn belül többször is a védelmünk mögé jutottak, így került helyzetbe Knyihár is, akinek tíz méteres lövését Viszkok a gólvonalról rúgta ki a 4. percben. Az 5. percben megszerezte a vezetést a vendég csapat, Kristóf lendületes elfutása után középre adott, és az ötösnél érkező Papp nem hibázott. 0-1.

Ez a gól felébresztett minket, kezdeményezőbbé váltunk, és a 8. percben sikerült is az egyenlítés, Magyar szögletét követően Viszkok fejelt a jobb oldali kapufára öt méterről, a visszapattanó labdát pedig Somogyihárom méterről kotorta a hálóba. 1-1.

A gyors gólváltást követően sem vettek vissza a csapatok, nem csak megyei szinten volt óriási az iram, magasabb osztályban sem vallott volna szégyent, de érezhető volt, hogy ebben a fülledt időben ezt nem sokáig lehet tartani, így a huszadik perc környékére alább is hagyott.

A 24. percben Kristóf szabadrúgását követően az ötösünkön belül pattogott a labda, amely végül a gólvonal előtt végig gurulva Papp elé került, akinek csak az volt a dolga, hogy átsegítse azon. 1-2.

Ezek után megint mi lendültünk bele, és a 30. percben meg is lehetett volna az eredménye, ekkor Magyar lepattanó lövése Somogyi elé került, Janó megtolta a labdát, majd Naggyal ütközve a földre esett, ez a világ bármelyik pontján tizenegyes, de Benyovszki (jegyezzük meg a nevét) meglepetésre kirúgást ítélt, majd hogy tetézze is a hülyeségét, Somogyit második sárgával kiállította. Ezekkel a döntéseivel kb 300 nézőnek a szórakozását, illetve tizenegy játékosnak a munkáját tette tönkre. A játékrész hátralevő részében már sok minden nem történt.

A második félidő rögtön nagy helyzettel kezdődött, Knyihár hét méteres lövését ütötte ki Lévai, Burai ismétlése pedig Viszkokban akadt el. A találkozó a 49. percben dőlt el végleg, amikor Burai lőtt hat méterről a hosszú sarokba. 1-3.

Az 56. percben Kéki lövése ment kapu mellé Lévai közreműködésével. A 77. percben Laksteter a nap helyzetét hagyta ki hat méterről, de azt is mondhatnánk, hogy Lévai védett óriásit, nézőpont kérdése.

A 81. percben Juhász adott be az alapvonalról, a középen érkező Laksteter pedig ezt már nem hibázta el. 1-4.

Nehéz erről a kilencven percről összegzést írni mert jelen esetben csak az első harminc perc eseményei adtak reális képet a két csapat erejéről, és ekkor méltó ellenfelei voltunk a bronzérmes csapatnak, az emberhátrányban lejátszott elkövetkező egy óra már érthetően nem rólunk szólt, így három gólos vereség lett a vége. Nem tisztem megítélni a játékvezető sporttárs (bár jelen esetben nem könnyű annak nevezni) ténykedését de az, hogy csak percekkel a mérkőzés befejezése után tudott csak az öltözőbe jutni az mindent elmond a ténykedéséről. Nem szeretem az összeesküvés elméleteket, de az köztudott, hogy a Ladány elmúlt heti hazai, Méhkerék elleni meccse, vendég vezetésnél idő előtt ért véget, és a feszített versenynaptár miatt nem jutott idő lejátszani a hiányzó perceket. Nem vitás, a Körösladányt ezzel hátrányt szenvedett, és valahogy ki kellett egyenlíteni neki a számlát. Az, hogy most ez ellenünk történt meg, az a mi balszerencsénk, de a szövetség szégyene is egyben. A bajnokság ezzel véget ért, negyedik helyen végeztünk a szezonban, amihez gratulálok a csapatnak, és mindenkinek, aki a maga módján egy kicsit is hozzá tudott tenni ehhez.

Jók: Somogyi, Viszkok.

Szarvasi FC – Körösladányi MSK 1-4 (1-2)

Szarvas, Erzsébet liget – 400 néző. Játékvezető: Benyovszki Zoltán (Ancsin Z., Gebei J.)

Szarvas: Lévai B. – Szikora M., Kukovecz D., Bakró G., Viszkok D. (Uhljar G.), Klimaj Z., Furár R., Kriska N., Farkas N. (Varga I.), Somogyi J., Magyar M. (Moldván K.). Vezetőedző: Rétes Pál.

Körösladány: Nagy B. – Zsömbörgi M., Knyihár D., Farkasinszki L. (Laksteter J.), Papp Zs. (Takács B.), Zelenyánszki L., Ruzsa Z., Kristóf G., Hajdu Zs., Kéki Cs. (Juhász D.), Burai D. (Kovács F.). Vezetőedző: Fodor Sándor.

Gólszerzők: Somogyi J. 8′ illetve Papp Zs. 5′, 24′, Burai D. 49′, Laksteter J. 81′

Kiállítva: Somogyi J. 30′ (második sárga lap után)

Edzői nyilatkozatok:

Rétes Pál:

– Két rossz döntés után a mi játékosunk került kiállításra. Ez az ítélet eldöntötte a három pontot. Sajnálatos, hogy a bronzérem sorsa így dőlt el.

Fodor Sándor:

– Egész éves teljesítményünkre a mai napon feltettük a koronát. Hálásak vagyunk mindazok segítségéért, akik ehhez hozzájárultak, nélkülük ez a siker nem lett volna meg.

A mérkőzés videós összefoglalója: