Hírforgó, Képgaléria, Média

Egy hónap múltán már pörög a Cervinus Fesztivál

Kedden délelőtt tartották az idei Cervinus Fesztivál sajtótájékoztatóját.


Szokott helyszínen, a Szeparé teraszon megjelent ez alkalomból Hodálik Pál alpolgármester, dr. Melis János címzetes főjegyző, Csasztvan András, a Cervinus Teátrum igazgatója, dr. Dósa Zsuzsa művészeti igazgató, Varga Viktor főrendező. A színművészek közül itt volt Szemerédi Bernadett, Bardon Ivett, Nádházy Péter, a tánckar képviseletében pedig Magyari „Macska” László táncos-koreográfus. Az említett három színművész elmondta, hogy jól érzik magukat Szarvason. Ugyanezen életérzés érződött Dósa Zsuzsa és Varga Viktor mondandójából is. Csasztvan András igazgató egyebek közt szólt a nyári évadot megelőző műszaki, technikai intézkedésekről, a Vízi Színházban történt javításokról. Hodálik Pál alpolgármester s a később szólásra emelkedett dr. Melis János címzetes főjegyző rövid helyzetértékeléseiből és intézkedéseiből a jelenlevők érezhették, hogy a városvezetés nagyra értékeli a Cervinus Teátrumban folyó munkát. Mint azt dr. Melis János kifejtette, mást el se tudna képzelni Csasztvan András helyett – éppen most folyik az igazgatói pályázat szakmai bírálata – az igazgatói posztra.

Néhány alapvetés magával a Fesztivállal kapcsolatban a jegyárak továbbra is család- és közönségbarátok, hiszen jegyáremelés nem történt az utóbbi években. Továbbra is él a VIP jegyek megvásárlási lehetősége, amellyel ezúttal is a hátrányos helyzetű gyermekek színházbérlethez jutását támogatják a nézők. (Tavaly hatvan szarvasi kisdiák részesült ilyen irányú támogatásban.)

A kezdetekhez képest mostanra tizennégy napra bővült a Fesztivál időszaka. Az idén július 11-től július 24-ig zajlanak az események.

A történéseket egy nagyszabású musicalgála vezeti fel, azt a Valahol Európában musical folytatja. Majd jön a Bál a víz fölött, amit az új Cervinus musical: az Ármány és szerelem követ. Színre kerül a Lili bárónő, a felolvasószínházban pedig az Éjféli mise. Lesz Nyáresti kabaré, Tessedik 50 néptáncgála, Csodaszarvas, Hotel Menthol. Végül a fesztivált a Drótos Jankó zárja a mű szlovák nyelvű előadásával. A részletek a honlapok és újságok mellett a gazdag és elegáns kivitelű Műsorfüzetben olvashatók.