Hírforgó

A Stop Band Emlékzenekar örömestje

Kirobbanó közönségsiker, szűnni nem akaró tapsvihar kísérte a Stop Band Emlékzenekar vasárnap esti koncertjét a Szarvasi Vízi Színházban. Olyannyira, hogy a nagyérdemű az együtt éneklős dalok végén állva tapsolva – az elismerés legmagasabb itteni szintjén és hőfokán -, szűnni nem akaró ováció közepette ünnepelte szarvasi zenész kedvenceit. A full teltházas esten ültek a lépcsőkön, sokan pedig a bástyák tetejéről követték nyomon a történelmi jelentőségű örömzenélést.


Már az előkészületek se voltak mindennapiak, mivel zenészeink a tavaly nyári Körös-parti koncertjük után havi rendszerességgel folyamatosan próbáltak. Bődi János, az est házigazdája pedig minden követ megmozgatott mind a Magyar Teátrumi Társaság, a Békéscsabai Jókai Színház és a Cervinus Teátrum irányában a helyszín és a megfelelő időpont biztosítása érdekében. A koncert előtti napokban pedig a Körös TV és a Szarvasi Kábeltelevízió stúdióbeszélgetéseket mutatott be Komár János-Jansival és Hetényi István-Jaggerrel. A koncert facebook oldalára naponta százak  és százak iratkoztak fel.

Aki nem bennszülött szarvasiként érkezett vasárnap este a Szarvasi Vízi Színházba, jócskán elcsodálkozott a hatalmas érdeklődés láttán. Az általános izgalom és a mámorító szeretethullám szinte kitapintható volt a parkolóktól kezdve egészen a színpadig. Örökifjú dédszülők, nagyszülők ültek be a nézőtérre minden korú kis- és nagygyermekek kíséretében.

A nosztalgiától felajzott közönség hangulatát tovább fokozta, hogy Bődi János házigazdaként egy unikális retro itallal, a 60-as, 70-es évek vendéglátóhelyeinek népszerű kedvencével, a császárkörtéből és rumból alkotott keverttel kínálta vendégeit. Természetesen jófajta sós süti és ásványvíz kíséretében. A fél kilences kezdésre már gombostűt sem lehetett leejteni a legelképesztőbb fotóapparátok lettek rajtrakész üzemmódba helyezve, csakúgy, mint az operatőrök kamerái. Sőt mi több, később egy kivilágított drón is működésbe lépett, ami szintén egyfajta retro ufó hangulatot teremtett a Vízi Színház fölött.

Magát a koncertet egy egyszerre lélekmelegítő, ugyanakkor torokszorító filmösszeállítás vezette fel egyik örökifjú zenészünk, Máté Endre jóvoltából. Ahogy peregni kezdett a film, valahonnan a mennyei dimenziókból elénk léptek mindazok, akik már ezen túlpartok mögött zenélnek. Fél évszázad emlékösvényeiről mind között feltűnt Zvara Robi, Elekes Pista és a többiek… az utolsó képsorokon pedig a felejthetetlen Liska Brumi pengette gitárját.

Maga a házigazda is megadta a módját: megidézte az egykori híres szarvasi bandákat, a Gold Start, a Stop Bandet, az Anonymust, a Hobót és másokat. De megidézte azon relikvikus helyeket is, ahol a rockzene szarvasi úttörői játszottak: előkerült a Siló, a Micsurin, a gimi üdülő, Vasipari Étterem, SZIRÉN Klub, az Árpád. S nem utolsósorban az a hely, ahol nyaranta – mint Szarvas ifjúsági parkjaként elkönyvelt zenés szórakozóhelyén – játszottak az együttesek: a PAVILON. Nem véletlenül kapta maga a koncert is a Paviloni évek 1969-83 elnevezést. Mintegy esszenciálisan kifejezve az emlékkoncert történelmi jelentőségét az örömzenélés előtt a színpad felett felhangzott Szent Pál Szeretethimnusza.

A házigazda által egyenként bemutatott zenészeink már ott sorjáztak hangszerrel és mikrofonnal felvértezetten. Úgy mint Jagger, Jansi, Kécskei Imre – két ifjú vokalista, Vida Bogi és Szurovecz Dani a Székelyből -, Máté Endre, Petényi Szilárd – Szike -, dr. Hudák János főorvos, Ruzicska Andor, ifj. Liska Brumi, Lapis Patya.

És jöttek a számok, a szédítők, szívtiprók, mámorítók, a világot és kis hazánkat megmozgató überelhetetlen örökzöldek. Beatles, Rolling Stones, Smokey, Creedance, Kiss, no meg a hazai legendák közül az Illés Ne gondold, hogy tied a világ, az Omega Ha én szél lehetnék s újra az Illés Miért hagytuk, hogy így legyen? nótái. Utóbbit már a ráadások előtt semmihez sem mérhető fiesta hangulatban énekelte-őrjöngte végig a közönség – akár a régi szép időkben.

Természetesen olyan zenei legendák is feldübörögtek a színpadról, mint a Ki állítja meg az esőt, a Micsoda nő, Asszony feketében s a zeneünnep legvégén a Vadnak születtem.

Minden túlzás nélkül állítom, ez volt a Szarvasi Vízi Színház eddigi hétéves történetének legforróbb hangulatú könnyűzenei koncertje. Olyan érzelmi robbanásokat váltott ki közönségében, amelyeket olykor a celebvilág ideérkező „nagyságai” megközelíteni sem tudnak. Így a 2018-as nyári évad elején a Stop Band emlékkoncert a közönségszervezők számára magasra tette a lécet. Mindezt hitelesítik a koncert egészét megörökítő televíziós felvételek.

KÖSZÖNJÜK.