Hírforgó

Ballagás a Benkában

2018. június 16-án vettünk búcsút végzőseinktől.


„Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5,16)

Lázár Zsolt esperes úr igehirdetése után ballagó diákjaink műsorában Reményik Sándor, Szabolcsi Erzsébet és Kipling gondolatai hangzottak el Kiss Virág, Majoros Flóra, Medvegy Hajna, Emődi Gréta, Sztricskó Boglárka, Kozák Ádám, Szilágyi Bettina, Csasztvan Angyalka, Jani Kata, Tiba Alexandra és Mester Dóra előadásában.

A te feladatod – egy különleges szöveg szólalt meg először az osztályfőnökök hangján, majd teljesen új értelmet nyert, amikor hetvenkét diák együtt skandálta visszafelé.

„Azok az értékek, amelyek szerint igyekeztünk titeket nevelni, remélem, fontossá váltak számotokra, és később talán iránytűként fognak segíteni az életetek során. Hittel, tudással, alázattal, emberséggel, hitelességgel folytassátok a megkezdett utat, ne felejtsétek, a „benkás” lét kötelez!” – szólította meg nyolcadikosainkat Molnár Istvánné igazgató asszony, majd sok emléket felidézve köszönt el az osztályközösségektől.

A nyolcadikosok nevében Mester Dóra, a hetedikesek nevében Nagy Kata búcsúzott. A szülők nevében Kórógyi Angyalka mondta el gondolatait.

Átadásra került a Benka-díj, melyet az idei tanévben Egri Dóra és Mester Dóra érdemeltek ki nyolc éven át kitűnő bizonyítványukkal, valamint kiemelkedő országos tanulmányi versenyeredményeikkel. Példaként állnak valamennyi diákunk előtt.

A Klenk-díjat három tehetséges úszó, Berecz Levente, Molnár Fábián és Uhljar Viktor kapta, akik kiskoruk óta együtt értek el sikereket, kudarcokat, együtt álltak a dobogó valamelyik fokára, megszámlálhatatlan városi, egyházi, régiós, nemzetközi és meghívásos úszóverseny dobogós helyezettjei.

Nevelőtestületünk a „Diák példakép” címet Csasztvan Angyalkának szavazta meg, aki tanulmányi eredményeivel, versenyeken való részvételével, aktív közösségi tevékenységével kivívta társai elismerését is.

Polgármesteri jutalmat vehetett át Hodálik Pál alpolgármester úrtól Kiss Virág, aki évek óta szerepel a Cervinus Teatrum társulatában, versenyeredményei közül a legszebb az országos Kölcsey versmondó versenyen elért második helyezése.

Kiemelt jutalomban részesült kitűnő tanulmányi eredményéért Misúr Lili, kimagasló tanulmányi eredményért Sztricskó Boglárka, jó tanulmányi eredményéért Rideg Regina, a természettudományok terén elért versenyeredményeiért Kiss Márton, az országos Szép magyar beszéd versenyen nyújtott kiemelkedő teljesítményéért, az arany minősítésért Medvegy Réka, példamutató magatartásáért, szorgalmáért Fabó Zsófia, Borgulya Gábor, az országos hittanversenyen elért második helyezésért Medvegy Hajna és Gáll Katalin, lenyűgöző kreativitásáért Kozák Ádám, sportban elért sikereiért Majoros Flóra, angol nyelvből elért eredményeiért Emődi Gréta és Keszei Márk.

A Városi Diáksport Tanács jutalmát Jani Kata és Pekár Barna, a Roma Nemzetiségi Önkormányzatét Lólé Liliána vehette át.

Diákjaink kitartó munkája, a nevelői felkészítés kimagasló eredményeket hozott végzőseinknek. Szülői támogatás nélkül nem örülhetnénk most együtt.

Köszönetet mondunk a szülői közösségnek azért, hogy nyolc éven át segítették osztályközösségeink életét, munkáját, támogatták a gyermekeket. 

Hagyományainkhoz híven a tanári énekkar búcsúzott végzőseinktől Himer Péter dalával:

„Vitorlát bont és útra kész ma néhány ifjú tengerész, a partról búcsút int a kéz…”

Megyikné Bagi Erika
pedagógus