Hírforgó

A miniszter félrelép, a nagyérdemű görcsökben fetreng a röhögéstől

Utóbbi félmondatot már én tettem hozzá Ray Cooney világhírű bohózatának címéhez. Magyarán a Bánfalvy Stúdió szombat esti sztárparádés poénzivatara és rafinált geggyűjteménye folyamatos támadás alatt tartotta a full teltházas nézőteret.


Ki ne ismerné a remekbe szabott magyar filmadaptáció nyomán ezt a maga nemében mindvégig sziporkázó történetet? Richard Willey, a kormány egyik sikeres, fiatal minisztere gáláns kalandra készül az ellenzéki frakció titkárnőjével, Jane-nel, egy patinás hotelben. Az este azonban nem kezdődik a legjobban, mivel a szobába lépve azonnal egy „hullát” találnak az ablakban. Richard segítségül hívja parlamenti titkárát, George Pidgent, így hármat látnak a rendkívüli helyzet megoldásához. A dolog nem egyszerű, a lehető legrosszabb pillanatokban betoppan a szállodaigazgató és a szobapincér, Richard felesége, George édesanyjának ápolónője, valamint a fiatal szerető roppant féltékeny feldühödött férje tovább bonyolítja a már így is kényes szituációt. S az éjszaka az idő előre haladtával jócskán tartogat haláli meglepetéseket, minden szinten tombol a zűrzavar, a féltékenység, ám két rettenthetetlen hősünk igyekszik úrrá lenni a helyzeten…

A minisztert Gesztesi Károly játszotta hatalmas elánnal – egy-két pillanatban már maga sem tudta megállni titkára hülyeségeit… – és játékerővel. Titkárát mindvégig a hülyeség legforróbb hőfokán egyensúlyozva Beleznay Endre formálta meg briliáns módon. Harmath Imre játékstílusával igazgatóként a régi Vidám Színpad nagyjait idézte. Bűbájos volt Varga Tímea ápolója és Bánfalvy Ágnes miniszterfelesége. Száraz Dénes a dühös férj, Ronnie bőrében szintén folyamatos ostrom alatt tartotta rekeszizmainkat. Nem volt piskóta a „több személyiségű hulla” és a szobapincér marháskodása sem.

Horváth Csaba rendezése a végletekig elment, apait-anyait beleadott a csapat, amit csak bele lehet adni a bohózat műfajba.

Az előadás kezdete előtti pillanatokban partvismentes estét kívántam a Jókai mindig derűs „beengedő” ifjainak, mert a felhők jócskán gyülekezgettek. De ahogy Sallai Zsóka, a mostani „kisfőnök” fogalmazott: Jó időnek kell lennie! Az esőt megúsztuk végül, s önfeledten szórakozhattunk a kora éji órákig. Beleznay és Gesztesi és kollégáik fékezhetetlen hülyeségeit tomboló tapsvihar koronázta a dolgok legvégén. S ettől érezhetően még e rendkívüli sztárparádé harcedzett mókamesterei is megilletődtek.