Hírforgó

Egy laza, táncos óra Kovács Krisztával

Múlt kedd este a Babilon TSE közszeretetnek örvendő mindenes alapító elnöke, Kovács Kriszta volt a Szarvasiak a víz fölött sorozatban Szenes János vendége


Stílszerűen legjobb táncosai közül magával hozta a nemzetközi mezőnyben is jól jegyzett Kovács Zsanit, Kusnyár Zsuzsit, Tóth Ramónát, Bertók Dorkát és Kincsesi Dórit.

Bertók Dorka táncban és a tereferélésben is bekapcsolódott az estbe, Kincsesi Dóri élményeit mesélte. Zsani, Zsuzsi és Ramóna pedig egy-egy sikeres koreográfiát mutattak be.

A hatvan perces laza csevej előtt dr. Dezső István házigazda köszöntötte a nagyérdeműt. A mindvégig derűs hangulatú – s a felsorolt kiválóságok táncaival is feltupírozott – beszélgetés során napirendre került Kriszta néptáncos múltja, a sarkadi diákévek, a diplomaszerzés korszaka. Majd 2004 megidézésétől újra Szarvasról szólt a történet, hiszen a tehetséges koreográfus akkor költözött haza szülővárosába. A továbbiakban felidézték a 2010-es, ’11-es és ’12-es esztendőt, amikor Kovács Kriszta remek koreográfiai korszakát élve tevőlegesen bekapcsolódhatott a Cervinus Teátrum több darabjának létrehozatalába. Így szóba került felejthetetlen és megismételhetetlen élményként a Tessedik musical, a Harisnyás Pippi, a Popfesztivál és A dzsungel könyve színpadra állítása.

Mindeközben Kovács Kriszta minden elismerését kifejezve szólt versenyzőinek hazai és nemzetközi sikereiről. A nézők ezúttal is megtapasztalhatták, hogy Kriszta egyesületi vezetőként, edzőként és koreográfusként is vérprofi az edzőteremben és a színpadon egyaránt. Tehetséges és támogatásra érdemes egyesületével együtt.