Hírforgó

Megjelent a Vendégváró nyár

Nyár dereka lévén, a napokban látott napvilágot Rózsavölgyi Mihályné szerkesztésében a Vendégváró nyár Körös-szög 2018 katalógus.


A hagyományaiban kellemes színezetű – citromsárga – és színes tartalmú kiadványt ezúttal is egy átlós nemzetiszínű szalag díszíti fedőlapján. Jobb alsó sarkát pedig a Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása logó díszíti. Maradva a fedőlapnál, a turisztikai szálláshelyek és élményforrások szépen sorjáznak rajta.

A felső képsorban például a Cervus Hotel, a Horgász Üdülő Szarvas, az alsóban a Sárkány Vendégház Kondoros, a Szarvasi Vízi Színház, valamint a Karaván Panzió Gyula kínálja értékeit. Utóbbi egy fél oldalas anyaggal a hátsó borító belső oldalán is jelen van. Mint olvashatjuk, csendes, nyugodt környezetben várja vendégeit az ismer nevű szálláshely. Minden jel szerint stílusváltás történt üzemeltetésében, hiszen ebben a gyulai egységben évtizedeken keresztül ott csinos ifjú hölgyek űzték a szórakoztatás ősi iparágát.

A katalógus belső oldalát ezúttal is Brlás János térségi elnök köszöntője vezeti fel. Ezután jön a Szent István Egyetem szálláskínálója, a Sárkány Vendégház, valamint az ominózus gyulai panzió. Jelen van Szarvas illetve Kardos önkormányzata. S ahogy lenni szokott, jó tucatnyi kereskedelmi szolgáltatás is közzéteszi arculatát, még a hátsó borítón is, vegyítve néhány médiaszolgáltatóval.