Diáksport, Képgaléria, Média, Sportsarok

„Akiben „röplabdás” szív dobog… Az való közénk…”

A nyári szünet egy hetét ismét aktív sportolással töltötték a benkás gyerekek közül azok, akik a tanévben is elhivatottan jártak a röplabda tömegsport foglalkozásokra.


Két csoportra osztottan kezdtük meg a hét elején a várva-várt edzéseket. A kezdő 5. évfolyamos tanulóink a technikai elemeket gyakorolták (kosár és alkar érintés) játékszituációkban, összetett gyakorlatokban Farkasné Szabó Anikó kolléganőm és volt játékostársam irányításával. Fejlődésükben nagy szerepet játszottak azok a vajdás gimnazisták, akik a közösségi szolgálatukat töltve segítették a szakmai munkát.

A haladó csoport, 6-8. osztályos diákok a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium tornatermében fejlesztették tovább tudásukat. Az edzések a bemelegítés, technikai elemek gyakorlása után a mindig izgalmakkal teli 6:6 elleni játékkal zárultak. Szívmelengető érzés volt látni, hogy több év munkájának eredményeként a gyermekek egyre magabiztosabbakká váltak a pályán. Színesítette a programot, hogy olyan elhivatott gimnazistákkal vagy éppen ellenük játszhattunk, akik csak a sportszeretet miatt vettek részt aktívan az edzéseinken. Folyamatosan nőtt a létszámuk, egyre több gimis látogatott el közénk. Köszönjük Kitajkáné Szántai Mária igazgatóasszonynak, hogy rendelkezésünkre bocsájtotta a gimnázium tornatermét.

A tábor utolsó napját mérkőzésekkel zártuk. Jó hangulatú, hosszú labdamenetek, éles küzdelmek voltak, mindenki – a kezdők, a haladók egyaránt – egy közös célért, a győzelemért harcoltak. Természetesen a díjazás sem maradhatott el! A sportszerű játékot minden csapatnál jutalmaztuk.

Bízom benne, hogy elballagott tanulóink közül sokan fogják folytatni a játékot a következő tanévben a gimnázium csapatában. Jó barátságok, ismeretségek születtek, így könnyű lesz az új csapatba beilleszkedni.

A tábori programjából nem hiányozhatott a csapatépítésre nagyon alkalmas strandolás, vízi röplabda és a sárkányhajózás sem.

Szeptemberben folytatjuk! Addig is röplabdázásban gazdag nyarat kívánok mindenkinek!

Molnár Eteléné