Labdarúgás, Sportsarok

Négy gólos mérkőzésen döntetlen

Szombat délelőtt a jövő heti NB3-as rajtra készülő Hódmezővásárhely csapatát fogadtuk hazai környezetben.


Már a 8. percben megszereztük a vezetést, Sztojka ütközött a vásárhelyi kapussal a jogosan megítélt büntetőt Bakró váltotta gólra. 1-0.

Az első félidő további részében a kapuk nem igazán forogtak veszélyben a játék a két tizenhatos között folyt. A második félidőben mindkét csapat több helyen is változtatott csapatán, Magyar, Kriska illetve Zima is megszerezhette csapatunk második gólját, de ez nem sikerült. Ellenben a másik oldalon a 72. percben a Csongrád megyeiek szépen körbe járatták a tizenhatosunk körül a labdát, az első kapura lövést még védte Lévai, de a kipattanóból egyenlítettek a vendégek. 1-1
Épp, hogy megszületett az egyenlítő gól a 73. percben már a vendégeknél volt az előny egy körülbelül 20 méterre kapura lőtt labda megpattant és utat talált a kapunkba. 1-2.

A 88. percben Sztojka kapott remek labdát, egy védővel a hátán megharcolt a helyzetéért és egyenlített. 2-2

Szarvasi FC – Hódmezővásárhelyi FC 2-2 (1-0)

Szarvas, Erzsébet liget. Játékvezető: Valastyán D.

Szarvas I. félidő: Lévai B. – Viszkok D., Takács J., Bakró G., Kiri B., Medvegy Á., Zima D., Kriska N., Farkas N., Piti L., Sztojka Á.

Szarvas II. félidő: Lévai B. – Murvai D., Kukovecz D., Szikora M., Pecznik P., Kis M., Zima D. (Kiri B.), Kriska N. (Medvegy Á.), Magyar M., Sztojka Á. (Viszkok D.), Farkas N. (Körösfalvi K.).

Szarvasi gólszerzők: Bakró G. 8′ (tizenegyesből), Sztojka Á. 88′.