Lucifer show avagy kis magyar történelem alulnézetben

Ilyen volt a Republic élőzenéjével és az immár égi rivaldák alatt sziporkázó Tahi-Tóth László szereplésével a Hattyúdal, s az eddigi nyolc évadból a színház csúcsain játszott Angyalföldi ballada. Szombat este végre egy olyan műfajt hozott a József Attila, ami még nem volt Szarvason: a történelmi revüt. Ez egy olyan terep, mint a mélyvíz: csak úszóknak. Magyarán színházcsináló, mesteri mesterek és a színházat nem csak néző, de látó közönség is kelletik hozzá. Kétségeink ne legyenek, a rendező Verebes István Jászai-díjas és alkotótársa, Nemlaha György virtigli színházi emberként mindent tudnak erről a műfajról, otthon vannak ezen a terepen. Azt gondolom a mindösszesen négyszáznyi közönség java is így volt ezzel a lelkes zárótapsokból ítélve.

Mert mondhatnók, hogy a gyér érdeklődés a magas helyáraknak tudható be, de inkább annak, hogy a közönség felé rossz volt az előzetes tálalás. Elég lett volna kimondani, hogy kérem szépen, itt a XX. század legnagyobb kupléi, sanzonjai, irredenta dalai, táncdalai fognak felhangzani (közel száz került a darabba! SIC!) Zerkovitz Béla és kortársaitól kezdve, Karádyn és Rácz Valin át, az Illésen keresztül Presser Gáborig. Telítve Radetzky marssal, Szép vagy gyönyörű vagy Magyarországgal vagy a Lesz, lesz, lesz-szel egészen a Belzebub lányáig. Ha ezt elmondják, jóval többen jönnek. Maga a szó, történelmi revü és Lucifer show az abszolút vigalmi darabokon szocializálódott közönségnek nem sokat mondott. Azt meg nyilván nem írhatták ki, hogy – ne a tükröt szidd, ha a pofád ronda alapon – itt kis magyar történelmünket kapjuk alulnézetben.

Gyorsan hozzáteszem, minden szájbarágás, didaktikai őrület nélkül – ahogy manapság a rosszabbnál rosszabb történelem tankönyveket írják, tisztelet a kivételnek -, hanem az egész darabot a ma oly divatos celebcastingok keretvilágába ágyazva.

Szóval itt a mi Luciferünk barangol a manapság oly divatos „showtime” háza táján, Madách után abszolút szabadon.

Az említett szerzőpáros ragyogóan súlyozva vitt minket a századforduló szilveszteri vurstlijába. Trianonkor hol lehettünk volna, mint az orfeumban, ebből adódóan nyilas hatalomátvétel már csak egy jó pesti kuplejárban játszódhatott. Rákosi 60. szülinapja egy sztahanovistákkal ékesített gyári rendezvényen, a november 4.-i szovjet-orosz intervenció vidéki szálló éttermében. S hol másutt érhette volna 1968 varsói szerződéses intervenciója Ádámot és Évát, ha nem az Ifjúsági Parkban, ahol pártállami rendőrök gyepáltak éppen egy nem rendszerkonform öltözékű ifjút? Jelen volt itt Ferenc Jóska, Tisza István, Horthy Miklós, Kádár (19-es proletárdiktatúráék csak jelzésekben). Pergett a film ezerrel, mert a zongoránál nem kisebb kortárs zenész-zseni, mint maga Darvas Ferenc ült, hamisítatlan bárzongoristaként, korhű szerelésben.

Hogy ezt a zenés kétórányi magyar panoptikumot élővé tegye a rendező, ebbe kellett az említett casting és show díszlet Mira Jánostól. Nyilván kellettek Tordai Hajnal széles merítésű színes jelmezei is. Gondolom a darab széles palettán futó zenetablóját az alkotók válogatták a zenei vezető Gátos István segítségével. Urambocsá’ Darvas segítségével is.

A szövegkönyv dramaturgiája tökéletesen megfelelet a történelmi revü elvárásainak: apró, hol derűs, hol tragikus jelenetek sűrű sora váltotta egymást.

S ne feledjük, talán a József Attila csaknem teljes – vagy teljes? – társulata színpadra állt és JÁTSZOTT, JÁTSZOTT rendületlenül. Így láthattuk Madách után szabadon a Nők karában: Fehér Annát, Fekete Réka Tháliát, Holczinger Szandrát, Korponay Zsófiát, Kovalik Ágnest, Kocsis Juditot, Krassy Renátát, Létay Dórát, Szucskó Noémit. A Férfiak karában: Betz Istvánt, Blazsovszky Ákost, Brunczlík Pétert, Chajnóckzi Balázst, Dobrányi Mátét, Előd Álmost, Fila Balázst, Ömböli Pált, Schlanger Andrást, Vaszkó Bencét és Zöld Csabát.

Számomra, mint mindig Korponay Zsófia, Schlanger Andrást, Fehér Anna, Létay Dóra, Zöld Csaba játéka ment élményszámba, a már dicsért Darvas bárzongoristájával együtt.

Az elején említett dalokért hálás köszönetem minden alkotónak. Nagyapáink, apáink világa kélt bennük életre, szinte mondhatom áldott emlékű Apám összes kedvence elhangzott a tűnt időkből. Mivel annak idején Szilágyi György jeles költő, kabarészerző és színháztörténész művein nőttem fel, aki tökéletesen ismerte a pesti cirkuszok, bordélyok és orfeumok, kávéházak világát, teljesen elámultam egy-egy adott korszak élőképeinél. A folytatás értelemszerűen már nemzedékemről is szólt. Még egy szubjektív megjegyzés részemről: népvigalmi környezetben nehéz egy ilyen darabbal teltházat csinálni. Ezért kellett volna a promóciót teljes gőzzel a dalok irányából közelíteni.

Nem tudom, hogy a fesztiválzsűri látta vagy nézte az előadást. Ha látta is, egy hatalmas díjat ad a József Attila társulatának. Mert megérdemli, mint az utóbbi évek egyik legjobb hazai történelmi revüje.