Hírforgó

Világjáró Ágoston Bélánk a Vízi Színházban

A múlt csütörtökön már kora este indult az élet a Szarvasi Vízi Színház világot jelentő deszkáin.


A Seregi-Szenes licensz szerint működő Szarvasiak a víz fölött harmadik produkciójában – Hartay Csaba és Kovács Kriszta után – ezúttal a „szarvasi Oscarral”, Szarvas Város Barátai Körének ezüst érmével kitüntetett világjáró zeneközelítő és zeneszerző zeneművész, Ágoston Béla látogatott szülővárosába. Az est házigazdája Zsapkáné Csasztvan Zsuzsanna, a Kör elnökasszonya volt, aki finomabbnál finomabb sütikkel és vegymintavételre abszolút alkalmas kitűnő borokkal készült kedves férjeura, Zsapka János jóvoltából.

Mint a laza, zeneszámok megszólaltatásával megtűzdelt egy óra elején kiderült, a kortárs világzene, a filmzene és a színházi zene kimagasló tehetségű művelője éppen New Yorkból érkezett vissza a napokban Budapestre. Ott az Örkény Színház társulatával – pontosabban szószerinti zeneközelítői minőségében – vett részt a New Yorki Magyar Színházi Fesztiválon. Beszélgetésünk délutánján pedig a Dohány utcai zsinagógában próbált zenésztársaival.

Az idő gyorsan pergett, így a nagyérdemű közönség egy rögtönzött keresztmetszetet kaphatott zenei fenegyerekünk alkotói pályájának mai állásáról. A Szarvasiak a víz fölött sorozat idei záróestjén, augusztus 7-én 19 órától a szintén „szarvasi Oscarral” kitüntetett, harminc nyelven beszélő orientalista és őshazakutató Somfai Kara Dávid lesz a vendég.