Hírforgó

A Fővárosi Nagycirkusz sztárjai Szarvason

Megtanulom, megőrzöm, továbbadom címmel léptek színpadra a Fővárosi Nagycirkusz sztárjai, a Baross Imre Artistaképző Intézet diákjai és nem utolsósorban a Békéscsabai Jókai Színház részéről Liszi Melinda s a mára jórészt a cirkuszvilágban ténykedő Nagy Róbert színművész Szarvason.


Az est egészét Fekete Péter Jászai-díjas kultúráért felelős államtitkár konferálta végig a tőle megszokott könnyed eleganciával és lendülettel.

A teltházat hozó előadás bombasikert aratott. Mint azt Fekete Péter megfogalmazta, az első részben izgalmas kísérlet történt az irodalom, a zene és az artistaművészet összekapcsolására. Miközben Liszi Melinda és Nagy Róbert az értékelvű előadóművészet csúcsain járva a Nő és a Férfi kapcsolat rejtelmeit tárták fel gyönyörűséges versekben és dalokban, addig az előtérben középpontban – Rázga Áron zongoraművész játéka közepette – lélegzetelállító légtornász, egyensúlyozó és akrobata számok folytak. A nagyérdemű jócskán kapkodhatta a fejét, hogy a két közönségkedvencnek tapsoljon egy viharosat az elhangzott dalokért, versekért vagy a cirkuszművészeket jutalmazza tapsviharával.

A második részben a cirkuszok klasszikus világa elevenedett meg öt fergeteges produkcióban. A köztük lévő beszélgetésekben híresebbnél híresebb artistadinasztiák – vagy éppen nem dinasztialapító világjáró cirkuszművészek – tagjai vallottak művészetükről, saját hagyományaikról. A cirkuszi rivaldafények alatt másokkal együtt vallott legendás légtornász szüleiről a szintén világhírű Axt Éva. A képtelenebbnél képtelenebb és életveszélyes szuperprodukciók sorát a két színművész fináléként az Emlékezz, emlékezz! sikerszámmal zárta, a közönség szűnni nem akaró vastapsa közepette.

A minden szempontból lenyűgöző esten megtapasztalhattuk sokadjára is, hogy Fekete Péter az államtitkári megbízatása előtti időszakban új korszakot teremtett a magyar cirkuszművészetben: bevitte a színházat a manézsba,

Továbbá megtapasztalhattuk, hogy a két közönségkedvenc színművész a porond központú világban éppoly otthonosan mozog, mint bármely más játszóhelyen. Istenadta tehetségek lévén ezt is tudják.