Felhívások, Közlöny, Sziréna

Hétvégi házak védelme

Köztudott, hogy megyénkben nagyon sok hétvégi ház, nyaraló található. Ezeknek a külterületi ingatlanoknak a jelentős részét a tulajdonosaik ősztől tavaszig ritkán használják, ezért a bűnelkövetők – mivel kicsi az esélye annak, hogy tetten érik őket – ezeken a helyeken próbálnak értékeket szerezni.


A betörők többsége oda megy be, ahol nem látják őt, ahol nincsenek biztonsági berendezések. Ahol kevés munkával, rövid idő alatt a lehető legnagyobb haszonra tud szert tenni, és ahol a legkisebb a lebukás kockázata. A betörők általában előre nem tudják, hogy a feltört hétvégi házban, nyaralóban milyen értéket találnak. Könnyen mozdítható és eladható dolgokat keresnek. Műszaki cikkeket, híradás-technikai berendezéseket, kerti kisgépeket, vagy az udvaron hulladék fémet.

Az ilyen bűncselekmények megelőzésére a rendőrség az alábbiakat ajánlja:

  • Láthatóvá kell tenni az ingatlant (lehetőség szerint mozgásérzékelős reflektort kell felszerelni).
  • Valamilyen elektronikus, vagy mechanikus vagyonvédelmi berendezéssel kell ellátni a hétvégi házat, ami megnehezíti az ingatlanba való bejutást. (Az ajtókon legyen legalább biztonsági zár, lehetőség szerint a nyílászárókon legyen rács. Ha elkerülhetetlen, hogy hétvégi házban, pincében jelentősebb érték maradjon, célszerű – értékarányosan – riasztóval is felszerelni az épületet és az ablakokra fémredőnyt felszereltetni.)
  • Amennyiben hosszabb időre – különösen a téli időszakban – felügyelet nélkül kell hagyni az ingatlant, akkor abból az értéktárgyakat (elektromos háztartási berendezések, mezőgazdasági kisgépek) biztonságosabb helyre kell vinni, azokat felügyelet mellett kell tárolni.
  • Szükséges, hogy a tulajdonos a téli időszakban is alkalmanként kilátogasson a hétvégi házához. Ellenőrizze a területet, a kertkapuk és a ház nyílászáróinak épségét, érintetlenségét. Lehetőség szerint egyeztessenek a szomszédjaikkal! Ha kimennek a hétvégi házukhoz, a szomszéd telkét is ellenőrizzék és egy másik alkalommal ő is tegye meg ugyanezt az önökével!
  • Fontos, hogy a hétvégi házaikban tartott értékesebb tárgyaikról legyen leírásuk, listájuk, esetleg fényképük. Ha betörés történne, ezek segíthetik a bűncselekmény felderítését.
  • Fontos kiemelni, hogy egyre több településen működik polgárőrség. A polgárőrök bűnmegelőzési céllal rendszeresen járőröznek. Célszerű velük is felvenni a kapcsolatot.