A totalitárius diktatúrák áldozataira emlékeztünk

A német-szovjet megnemtámadási szerződés Moszkvában köttetett a XX. századi történelem két legelvetemültebb diktátor tömeggyilkosa: Adolf Hitler és Sztálin akaratából. Azt Vjacseszlav Molotov külügyi népbiztos és Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter látta el kézjegyével. A paktum titkos záradékában Kelet-Európa német és szovjet érdekszférákra való felosztása szerepelt. Ez a paktum eredményezte, hogy Lengyelország 1939. szeptember 1-jei lerohanása után a Vörös Hadsereg egységei hátba támadták a haláltusáját vívó lengyel hadsereget.

A szomorú dátum apropóján magyar-lengyel-litván kezdeményezésre az EU-tagországok igazságügyi miniszterei a 2011-es júniusi luxemburgi tanácskozáson fogadták el, hogy minden év augusztus 23. legyen a totalitárius diktatúrák áldozatainak emléknapja.

A nap tiszteletére a múlt csütörtökön Budapesten több ponton is tartottak megemlékezést. A központi rendezvényen Babák Mihály polgármester távollétében Szarvas város közösségét Szenes János, a Szarvasi Történelmi Emlékút Közalapítvány elnöke képviselte.

Még szerda délelőtt a Honvéd téri Gulág emlékműnél Latorcai Csaba közigazgatási államtitkár mondott beszédet. Az államtitkár beszédében hangsúlyozta: a názizmus és a kommunizmus bűnei soha nem felejthetők és nem évülnek el.

Csütörtök este a Kossuth téren a gróf Andrássy Gyula miniszterelnök lovas szobránál felállított színpad várta az ország több pontjáról és külföldről érkezett emlékezőket. A vendégek részére kialakított széksorokban több második világháborús veterán, holokauszt túlélő és egy sor jeles közéleti személyiség, a diplomáciai testület tagjai is helyet foglaltak.

A megrendítő művészeti produkciókkal övezett kegyeletes ünnepségen felszólalt Rafal Rogulski, az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata Irányító Bizottságának elnöke, Tóth István tanár, a Gulág táborok egykori foglya. A Kossuth téri ünnepség fő szónoka M. Kiss Sándor történész, a Rendszerváltás Kutató Intézet főigazgató-helyettese volt.

– A katyni erdőben a pisztolygolyók ugyanúgy életeket oltottak ki, mint a Zyklon-B gáz Auschwitzban és másutt – hangsúlyozta a szónok. Leszögezte: a diktatúra akár vörös, akár zöld, az diktatúra.

Az itteni megemlékezés legkegyeletteljesebb perceiben a résztvevők egésze a Cipők a Duna-parton emlékműhöz sétáltak és egy-egy szál fehér rózsával tisztelegtek a Dunába lőtt mártírok emléke előtt.

Ezután kegyeleti emlékséta következett a Pénzügyőr Zenekar felvezetésével a Terror Háza Múzeumhoz. Ott Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma tárcavezetője és Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum vezetője mondott beszédet. Végezetül a rendezvény közös mécsesgyújtással zárult a Hősök Falánál.

* * *

A mindvégig kegyeletteljes megemlékezésen megszólították a felvidéki Ágcsernyő szülöttjét, a Tokajban élő Éltetőné Petro Klárát, aki külön tanulmányt szentelt Ágcsernyő „Fekete Karácsonya”, a ’44 decemberéből elhurcolt férfiak és nagyapja, Katocs Gyula emlékének.

– Kislányként megéltem a nagyapám elhurcolásának légkörét a családunkban. Drága nagymamám minden reggel az asztalhoz ültette öt unokáját és imádkozott velünk a hatalmas Biblia felett nagyapáért is.

Klára asszony lelkében ma is elevenen él Holozsi Károly beregszászi gimnazista, cserkész, teológus-jelölt lágerimája, amelyet ’44 decemberében Szolyván írt: „Szent Karácsony estje most reánk köszöntött. Itt ünnepeljük meg a szögesdrót között. Szomorú otthon is a Karácsony napja. Nem ül asztalnál a jó édesapa. Nincsen otthon a férj, a sok drága testvér. Pusztító halálba sodort el a szél. Nincs, aki megkezdje az esti imát, ünnepi asztalhoz ültesse családját. Ez a mi életünk legsötétebb napja. Bús szívvel gondolunk a meleg otthonra. Szemünk könnybe lábad a Karácsony szóra. Vajon nehéz sorsunk mikor fordul jóra? Pusztít a tífusz, arat a döghalál. Sok jó magyar testvér haza nem jut el már. Kiviszi szürke ló éjjel a temetőbe. Jeltelen, dermesztő, jeges sírgödörbe…”

– Ugye tudja, miről nevezetes Ágcsernyő? – kérdezte tőlem Klára asszony még a séta kezdete előtt az ötven évvel ezelőtti Dubcek egyezkedésre utalva, amely még a Varsói Szerződés intervenciója előtt történt ’68 forró augusztusában. Na, erre röviden elmeséltem, hogy azokban a napokban Apámmal narancshegyeket láttunk a Blahán, banánhegyek szomszédságában. A „testvéri” katonavonatok mozgása miatt megállt Pesten egy déligyümölcsöt szállító célszerelvény, rakományát pedig gyorsan kimérték a népnek.

Mint kiderült, a tanulmány szerzője családja tovább igazát is kutatja a rendszerváltás éveiből. Erre vonatkozóan gyors szakmai segítséget is kért M. Kiss Miklós professzortól és tőlem.

Ekkor már alkonyodott a forró augusztusi ég alatt. Lengyel katonadalok kerengtek a Duna fölött, azután a menet történelmi indulóink hangja mellett elindult az Andrássy út felé.