Hírforgó, Képgaléria, Média

„… ragyogjon, mint a csillagok…” – Tanévnyitó a Székelyben

2018. szeptember 3-án 23 osztály sorakozott fel osztályfőnökük vezetésével a Gyulai Szakképzési Centrum Székely Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma (Szarvas) tanévnyitó ünnepségén az Alkotmány utcai sportcsarnokban.


A Himnusz elhangzása után Pap Dóra 13. C osztályos tanuló köszöntötte diáktársait. Emlékezette őket, hogy a szeptember hónap ugyanazt jelenti diáknak és tanárnak: jelenti a nyár, a pihenés végét, és egyben jelenti az új tanév kezdetét is.

Ezután megkérte Ozsváth Zsuzsanna igazgató asszonyt, köszöntse a megjelenteket, és nyissa meg az új tanévet.

Intézményünk vezetője köszöntötte meghívott vendégeinket: Hodálik Pál alpolgármester urat, Sonkolyné Szekerczés Margitot, a Székely Mihály Szakképzésért Alapítvány Kuratóriumának tagját, valamint a megjelent tanárokat, diákokat, szakoktatókat, szülőket.

Az üdvözlés után, hangsúlyozva a közös felelősséget, mindenkit emlékeztetett a tanévzárón elhangzottakra: „A tanév során nehezen megszerzett elégséges érdemjegy nem mindig elegendő a sikeres szintvizsgához, sikeres érettségi vagy szakmai vizsgához… Aki tesz céljai eléréséért, annak szerteágazó lehetőségei vannak iskolánkban.” Igazgató asszony köszönetet mondott az osztályfőnököknek, hogy vállalták az ezzel járó felelősséget. Munkájukat a katedrális építésének szépségéhez hasonlította: „Egy korabeli szóbeszéd szerint Sir Christopher Wren, a londoni Szent Pál katedrális építésze egy alkalommal a kőfaragók között járva arról faggatta őket, hogy mit csinálnak.  Követ faragok – jött az első, gondterhelt, kissé ingerült válasz.  Keményen dolgozom, hogy eltartsam a családomat – felelte a második munkás. A harmadik kőfaragó viszont boldogságtól felragyogó arccal ezt válaszolta: Katedrálist építek!”

A katedrális építésének gyönyörűségét és örömét kívánva diáknak és tanárnak, Ozsváth Zsuzsanna megnyitotta a 2018/2019-es tanévet.

Hodálik Pál alpolgármester csatlakozott igazgató asszony gondolataihoz; tanulásra, kitartásra és Szarvas szeretetére buzdította a diákokat.

Folytatva a több éves hagyományt, a 9. évfolyamos osztályok képviselői egy köszöntő oklevelet vehettek át az igazgató asszonytól. A felsorakozott hat diák kicsit megilletődve, de mosolyogva vette át az oklevelet, mely szerint 2018. szeptember elsejétől az iskola diákközösségének tagjai lettek a „kicsik” is.

Kovács Gábor 13. D osztályos diák Varró Dániel versével kívánt sikeres évkezdést kicsiknek és nagyoknak, gólyáknak és kirepülni vágyóknak.

A következő idézettel mindenkinek kitartó munkát, kellő elszántságot, derűs mindennapokat kívánva ért véget az ünnepség:

„A világ mulandó. Ezért fontos, hogy szellemünk ragyogjon, mint a csillagok, és álljunk egyenesen, mint a fenyvesek”

A Szózat elhangzása után az osztályok – osztályfőnökeik vezetésével – tantermeikbe vonultak, ahol az új tanévvel kapcsolatos információkhoz jutottak, és átvehették tankönyveiket.

Hajas Gabriella