Hírforgó, Képgaléria, Média

Hat szakon 44 elsős kezdte meg tanulmányait a Színitanházban

A Békéscsabai Jókai Színház Vigadójában tartotta tanévnyitó ünnepségét szeptember 3-án délelőtt a Baross Imre Artistaképző Intézet Színitanháza. Az új tanévben hat szakon 44 első éves hallgató kezdi meg tanulmányait. 


A Himnusz után Seregi Zoltán tagintézményvezető köszöntötte tanár kollégáit, a diákokat és a vendégeket. Ünnepi beszéde elején hangsúlyozta, hogy „tudomásul kell vennünk: a mai világban színésztúlkínálat van, és csak annak van esélye a pályán maradni, aki szakmailag tökéletesen felkészült, tudja azt, amit meg lehet tanulni, ura testének mindenféle mozgásban, színpadi játékban, táncban és ura hangjának beszédben, énekben egyaránt. S mindehhez szorgalom, odaadás és erős hivatástudat is szükséges.”

A beszédből kiderült, az iskola igyekszik minél több tudást átadni, képességet megtanítani, de ezt csak azoknak tudja, akik valóban akarnak tanulni.

– A mi elvünk és gyakorlatunk a művészetoktatásban a növendék tehetségének kibontása, türelemmel és odafigyeléssel történő ápolása, gondozása. Mi ebben a módszerben hiszünk – szögezte le Seregi Zoltán. – A Színitanházba az idén öt szakon tettek sikeres felvételi vizsgát a fiatalok, táncszakra kevés jelentkező volt, így az első évfolyam ott nem indul. Három diákkal viszont lesz artista osztály a 9. évfolyamon. A közismereti tárgyakat ezek a diákok a Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben tanulják.

A tagintézményvezető a Színitanház sajátos pedagógiai helyzetéről elmondta, hogy a tapasztalatok szerint a mai 18 évesek sok szempontból érettek, de sokból nem, és az itt eltöltött két-három év alatt érnek igazán felnőtté. „Amikor idejönnek, szinte még gyerekek, és nem is mindig fogják fel az iskolai kötelességeket. Megszabadulva a középiskolai és sokszor a családi kötöttségektől, mámorosan élvezik a szabadságot, és nehéz rászorítani őket az iskolai feladatokra. Ez pedagógiailag nehéz feladvány, a fegyelmezésre kevés az eszköz, ezért egy viszonylag szigorúbb házirendet készítettünk.”

Erre azért is szükség van, mert az iskola nem önálló épületben működik, hanem a Békéscsabai Jókai Színházban. A színház pedig veszélyes üzem. De éppen ez az iskola egyik legnagyobb erénye, hogy a szakmai gyakorlat a profi előadásokban valósul meg. Az évad során sok vendégművész is megfordul a színházban – rendezők, színészek, koreográfusok, látvány- és jelmeztervezők -, akiktől a saját tanárok mellett más szakmai fortélyokat, fogásokat és módszereket is lehet tanulni.

A 2018-19-es tanévben induló szakokról és az évkezdés praktikus teendőiről Tuskáné Papp Erzsébet tagintézményvezető helyettes tájékoztatta a diákokat. Mint mondta, divat- és stílustervező szakon hat, gyakorlatos színészként tíz, közművelődési és közönségkapcsolati szakember szakon hét felnőtt (esti tagozaton), színháztechnikus, szcenikusként tíz első osztályos kezdi meg tanulmányait a Színitanházban. Színész szakon nyolc gyakorlatos színész folytatja az iskolát ráépüléses rendszerben, újdonság a három artista, aki szakgimnáziumban tanul négy + egy évig, érettségivel és szakmai oklevéllel végez.

A hallgatók által előadott zeneszámokkal és verssel színesített ünnepség a Szózat eléneklésével zárult.