Hírforgó

Testületi döntésekről

A Szóbanforgó önkormányzati magazin múlt heti vendége volt dr. Melis János címzetes főjegyző, aki fontos testületi döntésekről számolt be a Képviselő-testület augusztus 3.-i rendkívüli illetve augusztus 23.-i zárt ülése kapcsán. Alábbiakban ezekről a döntésekről adunk összefoglalót.


Az Önkormányzat benyújtotta a Települési Önkormányzatok Szövetségéhez a településen élő romák és nem romák példaértékű közösségi programjairól szóló pályázatát.

Döntés született a Polgárőrség és az Önkormányzat együttműködésére vonatkozó TÖOSZ pályázat benyújtásáról.

  1. december 31-ig meghosszabbították a Rádió Szarvas önkormányzati műsorait biztosító médiapartneri szerződést.

A 2018-as költségvetési keret terhére 24 db aszfaltba épített led lámpa kivitelezése válik lehetővé 2 millió 171 ezer 900 forint összegben. Kivitelező a debreceni illetőségű Solarway Pearl Enterprises Kft. A led lámpák kivitelezése a Vasút utcai gyalogátkelő helyeken történik.

Két darab 500 kW-os napelempark műszaki tervei is elkészülhetnek összesen 12 millió 573 ezer forint összegben. A terveket egy inárcsi illetőségű cég készíti.

Az Önkormányzat szakmailag támogatja az Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ renoHUB pályázatát.

A szarvasi geotermikus rendszer fejlesztésére vonatkozó TOP-os pályázat második ütemére a műszaki ellenőri feladatok ellátására a Barenga Terv Kft.-vel született szerződés 990 ezer 660 forint vállalási áron.

Fenti pályázat keretében a közbeszerzési feladatokat egy budapesti cég látja el 997 ezer 900 forintért, még a projektmenedzseri feladatokat egy bonyhádi cég kapta 2 millió 463 ezer 800 forintért.

A „Szarvas hazavár” esélyteremtő program keretében a nem szociális alapú bérlakások Szentesi úti kialakítására vonatkozóan a békésszentandrási Argomex nyerte el a kivitelezést bruttó 97 millió 921 ezer 686 forint vállalási árért.

Mivel a fenti témájú pályázat eredeti költségvetésében eredetileg 58 millió 121 ezer 550 forint bruttó ár szerepelt, a 39 millió 800 ezer 33 forint többletköltséget – az építőipari árak megemelkedése következtében – az Önkormányzat biztosítja. Forrását a fejlesztési tartalék terhére történő átcsoportosítással oldják meg.

A Széchenyi utcai háziorvosi rendelők kivitelezői szerződés végösszegét az Integrál Építő Zrt.-vel 1 millió 94 ezer 651 forinttal módosították a pótmunkák elvégzését illetően. Az összeget a fejlesztési tartalékból biztosították.

Az Önkormányzat nem kívánja megvásárolni a Kossuth Lajos utca 88., a Markovitz Mátyás utca 4. és a Rózsa utca 41. szám alatti ingatlanokat.

Az Önkormányzat elutasította az Artstart Művészeti és Kulturális Bt. 860 ezer forintos értékesítési ajánlatát a Kossuth tér 3. szám alatti ingatlan – Cervinus Teátrum – tetőzetén elhelyezett antennatartó torony vonatkozásában. Ugyanakkor fenntartja korábbi határozatát a torony fennmaradására vonatkozó rendezés ügyében.

A Képviselő-testület visszavonta szándékát a Dr. Melich János utca 2/2 A lph. I. em. 3. szám alatti lakás megvásárlására vonatkozóan.

Fontos döntések születtek a Szarvasi Általános Informatikai Kft. vonatkozásában. Így a Képviselő-testület egyetértett Sinkovics Mihály eddigi ügyvezető augusztus 31.-el történő lemondásával és Sinkovics Réka ügyvezetővé választásával. Egyben elfogadták a társaság 2018. évi közbenső mérlegét.

A műszaki tartalom csökkentésére történhet meg a „Helyi termékek piacának fejlesztése Szarvason” TOP-os pályázat keretében. Ezzel az Irányító Hatóság irányába is átcsoportosul a termelői piac kivitelezési terve.

Fentiekhez kapcsolódó műszaki tartalmi csökkenés történik a minél előbbi kivitelezés érdekében a Család- és Gyermekjóléti Központ rekonstrukcióját álló TOP-os pályázat keretében belül is.