Hírforgó, Képgaléria, Média

Programdömping az autómentes napon

Szeptember 22-én, szombaton került Szarvason megrendezésre az Európai Autómentes Nap. Ezen a napon családi kerékpártúráztunk, kerékpáros napot tartottunk, és jutalom hajókázáson vehettünk részt, valamit 6 órától 18 óráig lezártuk a Fő teret, a rendezvény kötelező elemeként.


A kerékpártúra résztvevőinek a  túra során bemutattuk a környék természeti értékeit a Nagycsaládosok Szarvasi Egyesülete – Gombár Györgyné és Fazekas Erzsébet vezetésével. Finom ebéddel, babgulyással Gombár György és Bak Gyula Zsolt várta a kerékpáros csapatot. Ügyességi versenyek és napi ajándékok is voltak, ami Babák Mihály polgármester felajánlásaként kulacs és Demeter István, városunk hajóskapitánya, a Katalin II. vezetője-tulajdonosa felajánlása-jutalmaként egy hajóút és idegenvezetés volt. A jutalom hajóúton nem hagytunk egy résztvevőt sem a parton, mert a hét majd minden eseményén résztvevő mozgásában korlátozott Gulyás Csaba Mihálynét, aki a partról tervezte követni gyermekeit, Demeter Réka, a hajóskapitányunk leánya invitálta és segítette a fedélzetre, így ő is élvezhette a kapitányunk történeteit, vicceit és előadását, amivel immáron 33 éve szórakoztatja a közönséget. A felajánlást és az segítséget ezúton is köszönjük!

Ezen a napon sem maradt el az ajándék és a fődíj. A Nagycsaládosok valamint Szarvas Város Önkormányzata ajándékokkal kedveskedett a túrázóknak, melyek nyertesei: Kelcsi Zoltán, Konstantinovics Márk, Osztroluczki Henrik, Szirony Gergő, Bak Zsolt, Gulyás Bence, Zsapkáné Csasztvan Zsuzsanna, aki felajánlotta nyereményét, így újra húztunk, ennek eredményeként az ajándékcsomagot nyerte Kurucz Imre és a kerékpárt Roszik Nándor vihette haza. A helyszínen kaptunk egy felajánlást, Klemann Tímea, a Mini Magyarország munkatársa felajánlott egy családi belépőt, amit Csanádi Regő nyert.

Minden nyertesnek gratulálunk, és köszönjük a részvételt!

A Mobilitási Héten a Pazsa Kerékpárüzlet támogatásával ingyenes kerékpár műszaki állapotfelmérésre volt  lehetőség.

Szeptember 16. és 22. között a Körös-menti TDM (Turisztikai Desztináció Management) és a Körös Maros Nemzeti Park jóvoltából a szarvasi kerékpármegosztási szolgáltatásokat kedvezményesen, fél áron vehették igénybe az érdeklődők a Nemzeti Park és a Tourinform iroda telephelyein.

A Mobilitási Hét rajzkiállítása  szeptember 16-tól 22-ig volt látható a Cervinus Teátrumban, az előző évi pályázat témája volt:  Hogyan képzeljük el a „jövő mobilitását”,  a város mobilitási lehetőségeit néhány év múlva (azaz milyen közlekedési eszközök lesznek a jövőben?). A 2018-évi rendezvényhét részeként a pályamunkák megtekinthetőek voltak.

10 órától kerékpáros nap került megrendezésre a Rácz R. Motor támogatásával a Béke utca 50. szám alatti üzlet előtti területen valamint a Tessedik utcán.

Ennek részeként az alábbi programokon vehettek részt az érdeklődők: kerekasztal beszélgetés a biztonságos kerékpározásról, játékos, humoros formában; kerékpáros tesztlapok kitöltése; játékos ügyességi verseny a kialakított pályán (gyerekeknek, felnőtteknek). A programok alatt ingyenes műszaki átvizsgálás, szaktanácsadás a kilátogatók részére. Zárásként Varga „Citrom” Rob és Szilágyi „Joker” Ricsi szórakoztatta a közönséget.

A rendezvény végén a tesztlapok kitöltői, valamint az ügyességi verseny résztvevői között értékes ajándékcsomagokat sorsoltak a szervezők.

 

A MOBILITÁSI HÉT RENDEZVÉNYEIT TÁMOGATTÁK:

Fő támogatóink: Innovációs és Technológiai Minisztérium Fejlesztés és Klímapolitikáért, valamint Kiemelt Közszolgáltatásokért felelős Államtitkársága, a Swietelsky Magyarország Kft. és Szarvas Város Önkormányzata.

Támogatóink: Young-Hús Kft., Rácz-R motor Kft., Demeter István, a Katalin II. sétahajó kapitánya-tulajdonosa, Család és Gyermekjóléti Központ – Élelmiszerbank, Szarvasi Gyermekélelmezési Nonprofit Kft., Szarvasi Mozzarella Kft, Szarvas-Cipó Kft., Penta Drink Minipol Kft. – Dernovics Péter, Szarvasi Gazdák Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesülete, Závoda Ferenc térségi tanácsnok, Cervinus Teátrum, GySzC Székely Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, Rádió Szarvas, a Nagycsaládosok Szarvasi Egyesülete, Szarvasi KOMÉP Városgazdálkodási Nonprofit Kft., a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága, a Körös-menti TDM (Turisztikai Desztinációs Management), a Szarvasi Szent Klára Gyógyfürdő, a Szarvasi Járási Hivatal, Paluskáné Udvarhelyi Judit, Petneházi Andrea, Szarvas-COOP ZRT., a Mini Magyarország Makettpark.

Segítő partnerünk: Podani Mihály szakoktató, Szirony Pál nyugalmazott főiskolai tanár, sportszervező, az MTTSZ Szabadidős és Lövészklub – Fazekas Erzsébet, a Szlovák Iskola, a GySzC Székely Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola, a Fő Téri Általános Iskola, Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskola és Gyakorlóóvoda, a Szarvas- Cipó Kft., a Szarvasi Fit-Life Team Sportegyesület – Korbely Péter és Korbelyné Új Réka, a Nagycsaládosok Szarvasi Egyesülete – Gombár György, Gombár Györgyné, Szarvasi Hét – Szenes János, Szenes Iván, Szarvas és Vidéke -Tatai László, Pálinkás László, Fabó János, Szarvasi Általános Informatikai Kft, Körös TV, Bohák Péter, Hegedűs Éva, Rádió Szarvas – Dankó Ervin, Balczó Tamás, Décsi Bea, a Newjsag.hu hírportál – Babák Zoltán, Csasztvan Béla, Kugyeláné Décsei Mónika, Pljesovszki Ágnes – a Magyar Vöröskereszt Szarvasi Területi Szervezetének vezetője, Lászlófi János informatikus, Pazsa Kerékpárüzlet és Szerviz, a Városi Könyvtár és munkatársai, Fazekas és Fiai Nyomda, Babilon TSE – Kovács Krisztina, Szarvasi Birkózó Egyesület – Sükösd János Attila.