Labdarúgás, Média, Sportsarok, Videók

Egy góllal nyerte a kistérségi rangadót az éllovas Kondoros

A 9. fordulóban Kondorosra látogattunk, ahol a szezon első kistérségi derbijén szerettük volna pontjainkat szaporítani, ami nem tűnt lehetetlen feladatnak, miután sokévnyi negatív széria után, tavasszal kétszer is sikerült két vállra fektetnünk a KOTE-t.


Nem sokat kellett várni az első helyzetre miután a 3. percben a kifejelt labdát Nagy lőtte meg kapásból úgy, hogy az a felső lécről vágódott vissza mezőnybe. A 14. percben Kormányt ugratták ki a felezővonalnál, aki maga mögött hagyta a védőinket, majd 14 méterről lőtt, de Lévai nagy bravúrral hárítani tudta a ziccert.

A 16. percben Farkas beadását követően Zima lábáról perdült le a játékszer, így nem lett belőle komoly helyzet. A 23. percben megint csak Kormány indult meg középen, az előzőhöz kísértetiesen hasonló szituációban, a tizenhatosnál járva most ahelyett, hogy lőtt volna, balra passzolt, így viszont a visszaérkező Bakró tisztázni tudott.

Csak elodázni tudtuk a hazai találatot, ami a 25. percben már megszületett, ekkor újra Kormány volt az aki meglódult, ezúttal a jobb szélen, majd közeledve az alapvonalhoz élesen középre adott, ahol a becsúszva menteni igyekvő Szikora lábáról a kapunk bal sarkába gurult a labda. 1-0.

A 31. percben Viszkok indult meg lendületből középen, majd a tizenhatos előtt Rafaj lerántotta védőnket, miután a vétkes sárga lapot, mi pedig szabadrúgást kaptunk. Ennél az esetnél Bálint játékvezető Úr nem volt elég tökös csávó, hogy hazai pályán kiállítsa a vétkes védőt, aki gólhelyzetben kitörő játékost, nem a labdára irányuló szabálytalanság útján állított meg, ez utólag nézve, döntően befolyásolta a mérkőzés további alakulását. A 40. percben Farkas ollózó mozdulata után, Viszkok mentett fejjel a jobb kapufánál.

A már lassan megszokott, félidő végén kapott gólunk ezúttal sem maradt el, a 43. percben Sipos lövése még kijött a kapufáról, a lecsorgó labdát Kormány adta középre, ahol Farkas hét méterről, a kapunak háttal állva sarkazott (!) a hálóba. 2-0.

A második félidőt, mivel veszteni valónk nemigen volt, lendületesen kezdtük, az 50. percben Zima vett át egy labdát az ötösön, de középről a kifutó Kajáriba lőtt, akiről szögletre gurult a játékszer, a sarokrúgást Farkas lőtte középre, ahol a jól érkező Piti hat méterről a kapu közepébe fejelt. 2-1.

Az 52. percben kisebb tűzijáték alakult ki a kapunk előtt, de Lévainak nem volt dolga a lövésekkel, mert védőink blokkolták azokat. A 58. percben Piti lépett ki középen, de mire a kapu közelébe ért volna, a védők beérték, így oda lett a helyzet.

A 68. percben Borgulya lövése már túl jutott Lévain, de bal kapufa kisegítette őt, majd Polonszki felszabadított.

A 77. percben Kukovecz követett el a félpályán túl egy olyan faultot, amihez hasonló legalább tizenöt volt azt megelőzően, villant is a sárga lap, mivel ilyen színűt már kapott a meccsen, Bálint büszkén felmutatta neki a pirosat is.

A 84. percben Vozár hibázott el egy helyzet.

A végén mindent egy lapra feltéve támadtunk, a 91. percben egy kavarodás után Kajári húzta le a labdát, majd az 97.(!) percben ugyan a hazaiak kapujába került a labda, de mivel szabálytalanság előzte meg az esetet, így ezt a találatot érthetően nem adták meg, ezzel elvesztettük a rangadót.

Összegezve a látottakat megállapíthatjuk, hogy egy változatos, lendületes 90 percet láthattak a nézők, amely első félidejében a KOTE, a másodikban mi játszottunk meggyőzőbben, helyzetek mindkét oldalon szép számmal adódtak, amikkel ezúttal a hazaiak sáfárkodtak jobban. Ezzel a vereséggel nyolc pontra duzzadt a listavezető Kondoros előnye velünk szemben, de bízzunk benne, hogy jó esetben még három lehetőségünk lesz visszavágni nekik, rossz esetben viszont csak egy. Elvileg legközelebb a Körösladánnyal mérkőznénk meg, hogy mikor és hol, azt még homály fedi.

Jók: Bakró, Viszkok.

Kondorosi TE – Szarvasi FC 1905 2-1 (2-0)

Kondoros, Sporttelep – 300 néző. Játékvezető: Bálint Zoltán (Hajdú D., Kovács K.)

Kondoros: Kajári J. – Pilán R. (Pintér B.), Rafaj R. (Takács M.), Borgulya T., Kormány L. (Árszintye V.), Süli A., Farkas J. (Kajtár I.), Vozár D., Sipos K., Vajgely Gy., Nagy G. Vezetőedző: ifj. Somogyi János.

Szarvas: Lévai B. – Viszkok D., Kukovecz D., Szikora M., Polonszki P., Murvai D., Bakró G., Farkas N. (Klimaj Z.), Zima D., Sztojka Á., Piti L. Vezetőedző: Rétes Pál.

Gólszerzők: Szikora M. 25′ (öngól), Farkas J. 43′ illetve Piti L. 50′

Kiállítva: Kukovecz D. 77′ (második sárga lap után)

Edzői nyilatkozatok:

Ifj. Somogyi János:

– Nagyszerű első félidő után a másodikban nagyon visszaesett a játékunk. Az egygólos győzelmünk megérdemelt. Nagyon sok sikert kívánok a volt csapatomnak a Magyar Kupában!

Rétes Pál:

– Az első félidő a hazaiaké, a második a kiállítás ellenére a mienk volt. Mindkét oldalon számos lehetőség adódott, bár az egyenlítéstől egy érdekes ítélet fosztott meg.

A találkozó videós összefoglalója: