Fergeteges Eisemann slágerparádé

Nagyjából a két háború közötti korszak és a háborús évek valamennyi slágere felcsendült a zseniális zeneszerzőtől. Fogalmam sincs – csak sejtésem -, mi hangzott el vagy mi nem az eredeti 1943-as bemutatóból, de ez csöppet sem zavart. Mert Eisemann zenéje tökéletesen kifejezi az adott korszak zenei ízlésvilágát, mesteri módon ötvözve az amerikai jazz nyelvezetét, a magyar operett modern vonulatával, amely imitt-amott már a musical eszközrendszere felé kacsingat.

Ezt a korszakot fogalmazzák meg Nagy Szilvia díszletei is, jelmezei is úgyszintén. Hozzáteszem, enyhén feleslegesnek tartom az ennyiféle szint és dobogó alkalmazását. Néha az volt az érzésem, a Jézuska felejtett ott néhány magára hagyott játékkockát a színpadon. A kevesebb: mindig több. Tökéletesen megtette volna egyetlen, az „ungarische” operett világot idéző lépcsősor, amelyen be-, fel- és lelépnek az éppen fontos szereplők. Már csak azért is, mert a rendező Varga Viktor által a kisoperettet felöltöztető tánckar tágas és látványos teret kíván. Egy ablakból való zuhanást vagy a kémény kürtőjéből potyogó téglaesőt dobogó nélkül is elhiszünk. Viszont egy nagy, primadonnás belépőhöz érthető módon jól jön a lépcsősor.

Mivel ezt a darabot – amely Zágon és Somogyi jóvoltából előbb volt vígjáték – sok társulat Szilveszterkor játszotta, esetünkben is a főszereplő ablaktisztító helyett a kéményseprő önparódiájú figurája jelenik meg. Szerencse helyett a balszerencse fiaként. Ez nem probléma, hiszen a darab a mostani rendezés szerint is egy féktelen szilveszteri muriban zárul. Mese szerinti minden jó, ha a vége jó alapon.

S ez érthető szándék. Hiszen amikor 1943 júniusában a Vígszínház Ajtay Andorral – majd Mihályi Ernővel – a darabot bemutatta, a komor tragédiák árnyalta háborús élettérben a magyar társadalom, a túlélés érdekében sokszor választotta lelki mentsvárul a kacagtató színházi műfajokat. Az idézett bemutatón Kiss Manyi, Dénes György és Kelemen Éva is óriási sikert aratott mások mellett.

Van még egy etalon előadás a mű történetéből, ez is a Vígszínház produkciója, de már 1997-ből Eszenyi Enikő és Rudolf Péter felülmúlhatatlan játékával.

Ami a Cervinus díszbemutató színészi teljesítményeit illeti, azokról csak a legmagasabb elismerés hangján szólhatok.

Kezdem a sort Jónás Gabriellával. Azt gondolom minden társulatnak ajándék bármilyen műfajban egy ekkora kaliberű „színpad nagyasszonya” színre lépése. Madame Lefebré szerepében élményszámba ment a játéka, a dalok sajátos hevületű előadásával, hús-vér intrikusként, még a bajkeverő poénokat is szerethető stílusban tálalva.

Folytatom Rigler Renátával. A Jókai Színház és a Színitanház neveltje mára kiemelkedő táncművész egyénisége a RAM csapatának, Budapesten. Colette alakját üdén és bájosan, nem utolsósorban tehetségesen játssza. Szívét-lelkét odaadja a nagyérdeműnek. Claire mint szerelmes titkárnő Szemerédi Bernadett jóvoltából hús-vér valójában elevenedik meg előttünk, a tőle megszokott és játékkedvet érzékeltetve. Párját a pénzmágnás Lucient – saját férje – Széplaky Géza eleven és hiteles, szerelmes szívű maffiózóként jeleníti meg. Ők így ketten nem csak nagyon szeretik egymást civilben, de a színpadon is nagyon szerethetők. Tökéletes páros.

Polák Ferenc a mű főhőseként, ezúttal az operett műfajban is bizonyítja, hogy korosztályának kirobbanó tehetsége, akár a zenés színpadon, akár más műfajokban.

Gastont az operett műfaj örökifjú fenegyereke, Nádházy Péter formázza. Jelmezének hanyag eleganciája inkább a mai kor emberére hajaz. Marie személyét szintén egy „jókais nevelt” művész, Harcsa Boglárka alakítja kedves humorral. Játéka eszköztára inkább „mágnás miskás”, „hyppolitos” cselédmáris eleven eredeti humorból épül fel.

Dicséret a Cervinus Tánckar egészének: Balázs Henrietta, Barát Enikő, Csere Polett, Kumli Dalma, Csasztvan András, Drahota Albert, Szabó Máté, Magyari László – utóbbi Macska a koreográfus is -, akik apróbb szerepeket is bevállaltak az előadáson.

Összességében egy minőségi vígjátékra íratott, majd operetté átvarázsolt mű népvigalmi örömestjét kaptuk a csapattól. Hangsúlyozom a minőségi prózai alapot, mert az még a fergeteges slágerparádé nélkül is izgalmas szórakoztató mesét ad a nézőnek. Ami pedig ezt a zenés-dalos fergeteget illeti: ezt a magas hőfokú ének-zenei előadóművészetet kívánom minden magyar társulatnak. Ettől még Eisemann is leülne a zongorájához.