Hírforgó

Találkozó a Mátyás emlékév apropóján

A Gál Ferenc Főiskola Pedagógia Kara november 14-én és 15-én másodízben rendezett baráti találkozót a határon túli partner egyetemek és főiskolák hallgatói számára.


Mint az ismeretes, az Országgyűlés még 2015-ben nyilvánította minden év november idusát a Magyar … Napjává. Tavaly a Pedagógia Kar vezetése Kodály és Bartók munkásságát állította a beregszászi, komáromi, nagyváradi, szabadkai és nagykőrösi oktatók és diákjaik részvételével megtartott találkozó fókuszába. Az idén a Mátyás emlékév apropóján Hunyadi Mátyás munkássága, uralkodása és kora került a két nap középpontjába.

Ezúttal is képviseltette magát Szarvason a Komáromi Selye János Egyetem, a Nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem, a Beregszászi II. Rákóczi Ferenc Főiskola, az Újvidéki Egyetem Szabadkai Tanítóképző Kara és a Károli Gáspár Egyetem Nagykőrösi Tanítóképző Kara. Utóbbi Marosvásárhely képviseletében is.

A szerdai megnyitón dr. Lipcsei Imre dékán, Babák Mihály polgármester és Gaál Roland, a Járási Hivatal vezetője is köszöntőt mondtak. A hallgatói csoportok pedig Mátyás történetének feldolgozásával léptek színre. Még egy röpke séta a Vízi Színházhoz és a Mátyás mesékből jól ismert reneszánsz dal együtt éneklése is belefért a délutánba.

A csütörtök délelőtti előadások és honismereti vetélkedő után a csoportok ezúttal is a Himnusz eléneklésével és koszorú elhelyezésével tisztelegtek a Történelmi Országközépnél, ahol néhány perc erejéig Szenes János, a Szarvasi Történelmi Emlékút Közalapítvány kuratóriumi elnöke méltatta röviden a hely kultikus jelentőségét, majd megajándékozta a jelenlévőket a Trianoni emlék című költeményével. A találkozó ezúttal is egy Mini Magyarország-béli sétával ért véget.