Hírforgó, Képgaléria, Média

Rekordszámú látogató a Vajda nyílt napján

Hagyományosan november közepén rendezi meg a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium nyílt napját az érdeklődő általános iskolásoknak és szüleiknek.


Az utóbbi években az intézménybe jelentkezők létszáma örömteli módon folyamatosan emelkedik. Erre az idén is jó eséllyel számolhatunk, hiszen a nyílt napon minden eddiginél több vendéget fogadhattunk.

Péntek reggel az érdeklődőkkel hamar megtelt az iskola ebédlője, így három további tantermet is meg kellett nyitni, ahol a zártláncú televízión keresztül követhették az iskolát bemutató tájékoztatót. Ezen láthattuk a gimnáziumi képzés előnyeit, lehetőségeit. Bemutattuk az intézmény specialitásait, kitértünk az utóbbi időszakban elért tanulmányi és versenyeredményekre. Pontos információt kaphattak a vendégek a meghirdetett tagozatokról és az elvárt követelményekről.

A tájékoztatót követően lehetőség nyílt az iskolai munkába történő betekintésre. Változatos programmal készültünk. A bemutató órák között mindenki megtalálhatta az érdeklődésének megfelelőt, de kipróbálhatták az orosz szabadulószobát, és érdekes kísérleteket tekinthettek meg az Öveges laborban. A folyosón kiállítás mutatta be a rajz szakkör munkáját, és egy dráma foglalkozáson is részt vehettek az érdeklődők.

Az ilyen nyílt napokon a konkrét információkon túl fontos az a személyes tapasztalat, benyomás, amit a vendégek az intézmény légköréről, hangulatáról szerezhetnek. Reméljük, hogy ezen a napon a Vajdából mindenki kellemes élményekkel távozott.

Természetesen a nyílt nap csak egyik formája az iskola bemutatkozásának. Minden olyan általános iskolába szívesen ellátogatunk, ahol erre lehetőséget kapunk. Részt vettünk a békéscsabai pályaválasztási vásáron, és a honlapon folyamatosan jelennek meg a legfrissebb információk.

Aki erre a nyílt napra nem tudott ellátogatni, a későbbiekben is szeretettel várjuk az iskolában.

Bízunk benne, hogy a hozzánk ellátogató diákok közül a legkiválóbbakat szeptemberben vajdás diákként köszönthetjük!

Kszm