Hírforgó, Képgaléria, Média

A Baráti Kör idén sem feledkezett meg a gyermekekről

Péntek este Körösparti Ágnes lélekmelengető csellójátéka ringatta tökéletes Mikulás-fogadó hangulatba a Szarvas Város Barátainak Köre estjére érkezett gyereksereget, szüleiket és nagyszüleiket.


A Chován Kálmán Művészeti Alapiskola bájos tanárnője nagyszerűen érti a legkisebbek nyelvét, így a manapság is „trendi” legjobb Mikulás dalokból válogatott csokrával együtt nótázott a Damjanich utcai Civil Ház egyik termét megtöltő apróságokkal. Sőt mi több, mindenféle apró ritmushangszert is varázsolt a legkisebbek kezébe. Érthető módon játékával teljesen elbűvölte a jelenlevő kicsiket és nagyokat.

Az ünnepi dalokat megelőzően annak rendje-módja szerint a jó öreg Nagyszakállú megérkezett és néminemű dalos-verses produkciók fejében kiosztotta a Baráti Kör hölgykoszorúja által készített csomagokat. A dúsan terített asztalok mentén pedig valóságos szendvics-, mogyoró-, mandarin- és szaloncukortenger fürösztötte a nagyérdemű felnőtt csapat – majd a csatlakozó gyerekek – ínyeit is.

A Kör lelkes aktivistája, Salgó Pista jóvoltából az éltesebb urak többsége Mikulás-csákóban pompázott. Van, aki „bocskaisra”, van, aki lacibetyárosra és van, aki jancsibohócosra vette a figurát. A Kör dolgos kezű üdvöskéje, Zahorecz Andi egyenesen világító sapit kapott. A város köztiszteletben álló ajándékkereskedője vidám krampuszlányt alakított, de volt olyan bájos anyuka, aki nem csak csákóban, de egy huszárkapitány által is megirigyelhető nadrágban érkezett. Sapkaosztó Pistánk pedig piros inget öltött magára.

Tekintettel  a közelgő Jótékonysági vásárra, Koltainé Rózsikáék itt is elővarázsoltak néhány szépséges darabot készletükből.

Az est egésze jól példázza, hogy a Baráti Kör lehetőségei mentén mindent megtesz a szarvasi gyerekek érdekében. Az önzetlenség, barátság és szeretet jegyében.

2018-ban is szeretettel vártuk kis vendégeinket, szüleiket Szarvas Város Barátinak Körénél. Hozzánk is megérkezett a…

Közzétette: Marika Tusjak Lászlóné Galla – 2018. december 8., szombat