Hírforgó

Gyertyagyújtás, koncert, táncszínház

Nagyjából már a cím is jelzi, hogy Advent második vasárnapján széles volt a lélekmelengető programválaszték Szarvason.


Négy órakor a helyi hagyományok jegyében a Szent Klára-templom előtt Pentaller Attila református lelkész szólt az ünneplőkhöz. Érzékletes képsorokból összeállított szolgálatában szólt a keresztény világ toleráns és intoleráns jelenségeiről és a Szeretet összetartó erejéről.

Pentaller Attila szolgálata előtt Csasztvan András, a Cervinus Teátrum igazgatója a hely és az alkalom méltóságához méltó módon köszöntötte az egybegyűlteket, majd az ünnepi alkalom végén is ugyanezen módon invitálta őket a további programokra és alkalmakra.

A második adventi gyertyaláng fellobbanása előtt Hodálik Pál alpolgármester köszöntötte a vasárnapról vasárnapra mind nagyobb létszámban érkező szarvasiakat. Egyben átadta Babák Mihály polgármester üdvözletét.

Az alkalom egészét a Refi Band gyönyörűséges dalai és megzenésített versei tették még fényesebbé.

* * *

A második gyertyagyújtást a Szarvasi Kamarazenekar szépséges koncertje folytatta újabb emelkedett fényű program lehetőségeként a volt Luther Árvaház – Fő Téri Általános Iskola – dísztermében. A kezdésre a terem zsúfolásig megtelt zenebarát családokkal illetve egyedül érkező vendégekkel.

Az itteni tradíció szellemében ezúttal is Brachna Irén, a Chován Kálmán Művészeti Alapiskola igazgatója konferálta professzionális minőségben magát a koncertet. Sőt mi több, lélekfényező indításképpen elmondta Juhász Gyula „Szép Tündérország támad fel…” kezdetű örökzöldjét. A Vas István karmester és koncertmester által válogatott és vezényelt hangversenyen Bach, Corelli, Csajkovszkij gyöngyszemek hangzottak fel kitűnő tolmácsolásban. Unikális élményként hatott a Koldusopera néhány részlete is más műremekek mellett.

* * *

Zenei hasonlattal élve mint egy jó szonátában érzelemvilágában, témájában és koreográfiájában – Furik Rita koreografálásában, rendezésében – Erdély, Románia és a Kárpát-medence egyik legütősebb néptáncegyüttese, a Háromszék vitte színpadra a Cervinus Teátrumban az Aranyasszonyok című táncszínházi előadást. Az ősi székely hitvilág mítoszára épült gyönyörűséges produkció a Szerelem, a Szeretet, Anyaság hívószavaira épült, tisztelegve a Napba öltöztetett Asszony, a székelység Balla Máriája előtt. A lenyűgöző módon fenséges előadást ezekben a napokban a Háromszék Magyarországon Szarvas mellett Komlón és Szegeden is eltáncolta. A szarvasi nagyérdemű szűnni nem akaró vastapssal köszönte meg a táncművészet legmagasabb fokán álló különleges táncdráma kompozíciót.