Hírforgó, Képgaléria, Média

Karácsonyi kalandok „külhoniul” – azaz idegen nyelvi karácsony a Gyakorlóban

Gyönyörű havas kulisszák között rendeztük meg az idei idegen nyelvi karácsonyunkat. Mintha csak nekünk szánta volna ajándékul a sűrű hóesést „Santa”.


Lehet így is van, hiszen a Gyakorló apraja nagyja rendkívüli lelkesedéssel készült erre az alkalomra már hetek óta. Összeálltak a forgatókönyvek, a darabok szövegkönyvei, terveztük a jelmezeket, a dekorációt, kerestük majd vágtuk a megfelelő zenéket, próbáltunk, próbáltunk és próbáltunk…

A közös munka eredményeként „Télapó és feleségének”, a manóknak, rénszarvasoknak, sőt még Grincsnek az alakja is számos kalandban, történetben, dalban elevenedett meg, mosolyt csalva mindenki arcára. A klasszikus karácsonyi feladatok mellett Santa kénytelen volt megbirkózni modern kihívásokkal is, így zsűriznie kellett az északi sarki tehetségkutató versenyen, szigorú diétával nyerte vissza alakját, hogy beleférjen munkaruhájába, vagy éppen segítői hiányában meg kellett kísérelnie az internetes ajándékrendelést. Mindeközben vidám dallamokra koreografált táncokat láthattunk, komoly karácsonyi gondolatokat, verseket is hallhattunk.

Idegen nyelvi karácsonyunk az egyik nagyon színes, látványos és vidám, angol és német nyelvi állomása volt adventi várakozásunknak. Reméljük, hogy ebből az örömből, lelkesedésből, kreativitásból, segítőkészségből, összefogásból sok mindent át tudunk menteni az ünnepekre, majd a hétköznapokra is.

Roszik Melinda szakvezető tanító