Diáksport, Hírforgó, Képgaléria, Média, Sportsarok

Bátrak ligáján a Benkások

A Honvédelmi Sportszövetség szervezésében négy város (Balassagyarmat, Eger, Sárospatak, Szarvas) 13 iskolájának csapatai mérhették össze ügyességüket a Bátrak Ligája versenysorozatban, Egerben.


Iskolánk a meghívást annak köszönhette, hogy városunkban a jövőben Honvédelmi Sportközpont fog épülni. A játék célja a közösségépítés, hazafias nevelés és a honvédelemhez kapcsolódó sportok bemutatása volt.

A Fő Téri Általános Iskola diákjaival nagy izgalommal vártuk a megmérettetést.  A nap során az ügyességi és az akadálypályákat sikeresen teljesítette csapatunk, melyek közül a legnagyobb kihívást a Ninja pálya tartogatta a lézerlövészettel. A játékok közötti szünetekben a gyerekek autós szimulátoron tehették próbára a tudásukat és belekóstolhattak a lézerlövészet rejtelmeibe.

Dr. Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke a hazafias és honvédelmi nevelésértés az ezzel kapcsolatos beruházásokért kapcsolatos kormánybiztos a díjátadás során hangsúlyozta, hogy ezen a versenyen mindenki nyertes: a gyerekek testileg, lelkileg és szellemileg is felfrissülnek, erősödnek. Ezek a készségek hosszabb távon azt a célt szolgálják, hogy kialakuljon egy egészséges egyéni nemzettudat, amely alapja lehet a tenni akaró közösségeknek.

Valóban mindenki nyertesként távozhatott az egri sportcsarnokból. Az élmények mellé aranyérmet és 500 000,- Ft sportszercsomag vásárlási utalványt vehetett át a sikeres helytállásnak köszönhetően a 8 bátor benkás diák és tanáraik: Gulyás Gitta, Szécsi Nikolett, Medvegy Bence, Gazsó Balázs, Hóbely Márkó, Gácsi Gergő 8.a; Teremi Dóra 8.b; Hajduch Nándor 8.c.

Köszönjük a lehetőséget!

Molnár Eteléné
igazgatóhelyettes
Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda