Hírforgó

Évindító rövidek

Rövidhírek Szarvas város történéseiből.


Két szarvasi versenyben az Év embere címért | Némi kihagyás után ismét láthatunk az idén szarvasiakat a Békés Megyei Hírlap az Év embere szavazása mezőnyében. Ezúttal Medvegy Pálné, a Szlovák Általános Iskola nyugalmazott igazgatója, Szarvas legfrissebb Díszpolgára és dr. Skorka András, a Járási Hivatal vezetőhelyettese, „Honvédelemért” kitüntetést kapott közigazgatási szakember verseng az Olvasók szavazataiért. Mint az eddigiekben is, levélben illetve a beol.hu hírportálon várják a szavazatokat 2019. január 20-ig.

 A Karácsony előtt átadott járdaszakaszok | Szarvas Város Önkormányzata célul tűzte ki a belterületi nagy forgalmú gyalogjárdák felújítását, melyhez a szükséges forrást Szarvas Város Önkormányzata biztosította.

A kivitelezést a Szarvasi KOMÉP Városgazdálkodási Nonprofit Kft. végezte, melyhez kivitelezői alvállalkozóként a Swietelsky Magyarország Kft.-t vette igénybe, az aszfaltozások szakszerű elvégzéséhez. Jelenleg két szakasz átadására került sor, melyet sikerült még a téli időjárási viszonyok előtt megvalósítani.

Dózsa György utcai járdaszakasz, mely a Szabadság út – Kossuth utca közötti szakasz. Tartalmazza a teljes felújítást, szegélykőbontást, építést, tereprendezést. Ez a szakasz a Dózsa György utcai szakaszhoz hasonlóan aszfalt burkolatú járda, mely a vakok és gyengénlátók számára is teljes akadálymentesítést kapott. A szakasz kivitelezése így nettó 3.995.190 forint, azaz bruttó 5.073.890 Ft.

Szabadság utcai járdaszakasz, mely a Dózsa György utca – Hunyadi János utca közötti szakasz. Tartalmazza a teljes felújítást, tereprendezést. Ez a szakasz a Szabadság úti szakaszokhoz hasonlóan színes térkő burkolatú járda, mely szintén teljes akadálymentesítéssel készült, vizuális és taktilis elemeket is tartalmaz. A szakasz kivitelezése így nettó 6.941.105 forint, azaz bruttó 8.815.205 forint.

A fenti két szakasz összesen 335 méter hosszúságú, a Szabadság úti rész 2,55 méter szélességű, a Dózsa György utcai szakasz 1,65 méter átlag szélességűvé vált. A várost átszelő legfontosabb Szabaság úti járdaszakasz így igazi sétány jellegűvé változott, egészen a Körös hídig tart.

A két járdaszakasz kivitelezése így összesen bruttó 13.889.095 forint volt, melyhez a szükséges forrást Szarvas Város Önkormányzata önerőből biztosította.

Emlékhelyek Napja workshop | A Nemzeti Örökség Intézete az idei Emlékhelyek Napja – 2019. május 11. – előkészítéseképpen a szimbolikus emlékhelyek turisztikai hasznosítása jegyében workshopot rendez 2019. január 29-én a Fiumei úti sírkert Kormányvárójában. Mint az ismeretes, Szarvas a 2016-os első kezdeményezés óta aktív résztvevője az Emlékhelyek Napja országos rendezvénysorozatnak.