Hírforgó, Képgaléria, Média

Napelem átadás a Vajda tetején

Klasszikusan – csaknem vízszintesen eső hóban – került sor a múlt csütörtöki képviselő-testületi ülés előtti bejáráson a 64 millió forintos önkormányzati napelem beruházás avatására.


Meglehetősen romantikus időjárás közepette erre a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium hófödte tetején került sor. Az öt önkormányzati épületet érintő beruházás szalagátvágásos záró aktusán Babák Mihály polgármesteren és Dankó Béla országgyűlési képviselőn kívül részt vettek a testületi tagok, Mészáros Tünde igazgató-helyettes, Závoda Ferenc, a Békés Megyei Közgyűlés tagja és a projektcsoport is. Mint ismeretes, a Kossuth utcai, a Dózsa utcai óvodák, a bölcsőde, Városi Sportcsarnok kapott napelemeket, 110 kilowattos összteljesítményben.

A Vajdát érintő beruházás 348 középiskolás diák 12 tanulócsoportját szolgálja.

Mivel örvendetes módon gimnáziumunk a Szegedi Tudományegyetem kutatóiskolája, a diákok közvetlenül tanulmányozhatják a napelemek munkáját. Sőt mi több, az iskola tetőterében belátható időn belül meteorológiai állomás is létesülhet.