Hírforgó

„… Így hát ma éjjel a hazugságot igazra váltjuk…”

… és ha megtörtént, én hozom vissza az innivalót, aztán még az éjszaka együtt isszuk le magunkat, ebben a házban, ahová olyan hamar beköszönt a halál… – mindezt Margaret – Szemerédi Bernadett – mondja valami fennkölten nemes asszonyi őszinteséggel a Macska a forró bádogtetőn emlékezetes zárójelenetében, miközben a hatalmas hálószoba udvar felőli ablakaiban már-már szétforgácsolva múltat és mindent a jelenből, mintegy kísértetképpen feltűnik a halállal birkózó Big Daddy – Nádházy Péter – és a többi családtag képe.


Ezzel a zárójelenettel benne a szomorkás mosolyú Brick – Timkó János – válaszával: „Még csak az kellene, hogy igaz legyen” – ha úgy tetszik: „Jó lenne, ha igaz lenne” – olvasatban egy lélekmarkoló zenei effekt közepette elsötétül a kép, és vége a játéknak. Ennek a mélységesen emberléptékű történetnek itt a Cervinus Teátrumban szombat esti díszbemutatóján. Amely történetet számtalan adaptációban láttam már, nem beszélve a káprázatos filmről, de a maga lélekdöngölő módján mindig megfogja az embert. Egyszóval azon tűnődöm a közönség vastapsa közepette, igen, jó lenne, ha igaz lenne, ha … mondjuk itt Big Daddy agóniája éjjelén, Margaret és Brick esetében megtörténne a csoda. Big Mama – Jónás Gabriella – hűségből, szerelemből és anyai szeretetből épült erejéből nem engedné férjét meghalni. A csoda, melynek során Margaret gyermeket foganna Bricktől, annak következményeképpen, hogy a kemény alkoholistává lett férj itala helyett mégis asszonyát választaná. A két testvér, Brick és Gooper – Szabó Lajos – szeretné egymást és hasonlók. Természetesen tudjuk, ilyen csodák nincsenek, csak mégis az ember attól ember, hogy a reményt minden nap elültesse és felvirágoztassa a lelkében.

Aztán itt a díszbemutató végén még az is eszembe jut – bár azt szoktuk mondani, Tennessee Williams sok dolgot nyitva hagy a történetben -, azért a nagy szívbemarkolások és lélekdöngölések közepette is kézzelfogható a szereplők sors játék-tere. Big Daddynek – az amerikai Dél dúsgazdag ültetvényes karakterét szenzációsan alakító Nádházy Péternek – randevúznia kell a halállal. Big Mamának – az asszonyi hűség és az anyai szeretet poklait és csillagait felmutató Jónás Gabriellának – nem csak szembesülnie kell a végzet tenyerén a „bevégeztetett” közelgő valóságával, de emberi méltóságánál fogva nem engedi, hogy a halál árnyékában idősebb fia, Gooper – az apai szeretetből vajmi keveset kapott sikeres ügyvédet Szabó Lajos könyörtelen őszinteséggel alakítja – a hatalmas örökség bűvöletében felesége, Mae – a hatodik gyerekét váró fiatalasszonyt Bardon Ivett játssza abszolút hitelességgel – oldalán mintegy legújabbkori Káinként viselkedjen az öccsével, illetve egyszemélyben döntsön a birtok sorsáról.

Tetszett Magyari „Macska” László Baugh doktora és Balázs Henrietta cseléd szerepformálása. Sok ifjú tehetséget láttam már papot alakítani, Polák Ferenc tiszteletese az egyik legjobb volt ezek közül. A Szemerédi-Timkó páros bravúrosan játszik! A történet egésze az „amerikai gótika” stílusvonulata jegyében több olyan alkalmat kínált színművészeinknek, hogy a családi nagy rendezvények – jelesül itt Big Daddy 65., egyben utolsó földi születésnapja – hagyományait követve apai-anyait beleadhassanak a lelki feltárulkozás illetve a „lelki kukakiborítás” jegyében.

A darabot Dósa Zsuzsa rendezésében láthattuk. Eddigi felolvasószínházi rendezéseit, annak eszköztárát igyekezett továbbfűzni ebben a nagyszabású rendezésben is. Erre utalt a nézőtér felezése is. Nagy Szilvia jelmez- és díszletvilága hozta a tőle megszokottakat.

Ezen Tennessee Williams darab felvállalása azért is dicséretes, mert a történetben feltálalt témák – a rák, testvérviszály, alkoholizmus, homoszexualitás – egyetlen darabba sűrítve nem kínálnak kacagtató népvigalmi estét. Ezzel együtt ahogy szoktuk volt mondani, a kalácsot hamarabb megunja az ember, mint a kenyeret. Magyarán a darabban látott sorsok egyikével-másikával a nagyérdemű saját világában is találkozott már vagy találkozni fog. Ehhez képest a szombat esti játék közönsége csaknem százszázalékban nem nézte, megélte a történetet.