Diáksport, Sportsarok

Országos döntőben a székelyes diák

2019. február 9-én az általános és középiskolások számára a gyulai Implom József Általános Iskolában megrendezett Sakk Diákolimpiai megyei döntőn 80 tanuló vett részt. A versenyen Patkó Lajos tanítványai öt első, két második, valamint egy-egy negyedik, hatodik, hetedik és tizedik helyezést szereztek.


Az első helyezést elért versenyzők között volt iskolánk a – GySzC Székely Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma – tanulója, Petrás Márta is, aki a VI. korcsoportos sakkozók közül kétfordulós játszmában bizonyult a legjobbnak.

Márti ezzel az eredményével kivívta az áprilisban megrendezésre kerülő országos döntőben való részvétel jogát.

Gratulálunk, és sok sikert kívánunk!