Hírforgó

Terefere Koltay Gáborral

Péntek délután gombostűt sem lehetett leejteni a Békéscsabai Jókai Színház Művész Kávéházában, ahol a Kadelka László nevével fémjelzett és méltán népszerű Terefere sorozatnak Koltay Gábor Balázs Béla-díjas Érdemes Művész filmrendező volt a vendége.


A kortárs magyar film és kortárs könyvkiadás – a korábbi SZABAD-TÉR Könyvkiadó és a Szabad Tér Színház volt főigazgatója – fenegyereke nem kisebb apropóból érkezett: a Jókai vendégrendezőjeként. Mivel izgalmas vállalkozásként Pozsgai Zsolt jeles színházi szerzőnk zsenialitásának köszönhetően színpadra állítja a Psycho-t, amely Alfred Hitchcock világhírű kultfilmjének ihletésére született.

A nagylétszámú nagyérdemű – mintha csak sejtette volna a dolgok legvégén Kadelka László bejelentését, miszerint ez volt a Terefere utolsó alkalma – a neves rendező iránti rajongásában érzelmileg felfűtve, de az elsőtől az utolsó percig áhítatos néma csendben ámulattal élvezte végig a kivételesen majd kétórás produkciót. Mindezzel együtt elmondhatjuk, hogy közönségrekord, időrekord ide vagy oda, ez volt a csabai Terefere történetének egyik gyöngyszeme. Ha elfogult vagyok – miért ne lennék történelmi filmjeink és népszerűsítő történeti szakirodalmunk géniuszával szemben -, akkor azt mondhatom: ez volt a sorozatnak stílszerűen a maga Sacra Coronája!

A legnagyobb elismerés mind Kadelka Lászlónak – ő közismerten eleven enciklopédiája a XX. század magyar színházi életének – és Koltay Gábornak, ahogyan megidéztette-megidézte Nemeskürty István munkásságát s benne az egyszervolt vissza nem térő pillanatot az István a király első magyar rockopera bemutatójáról: 1983. augusztus 20-át írtunk akkor. S mint az közismert, a Királydombon zajlott le óriási tömeg részvételével a feledhetetlen produkció.

Természetesen a beszélgetés elején Koltay Gábor azt is elmesélte, hogy bár jó gyerek volt – ezért Édesapja akaratának megfelelően elvégezte a Műegyetemen az építész szakot -, de már gyermekkorában a Cartuche című világhírű francia kalandfilm – milliók és milliók izgulták, tapsolták, sírták végig a Belmondo és Claudia Cardinale főszereplésével készült remekművet – végének szerelmesen könnyfakasztó képsorát látva eldöntötte, hogy filmet akar csinálni.

A Terefere során Koltay további híres filmjei: a Julianus barát, a Honfoglalás, a Sacra Corona, a Trianon és mások is terítékre kerültek.

Kérdésünkre Koltay Gábor elárulta, hogy belátható időn belül filmmel kíván emléket állítani Koszorús Ferencnek, aki ’44 nyarán múlhatatlan érdemeket szerzett azzal, hogy katonáival megakadályozta a budapesti gettóba zsúfolt magyar zsidók tízezreinek elhurcolását. Továbbá elmondta, hogy önálló filmsorozattal kívánja bemutatni Árpád-házi királyaink történetét.