Hírforgó, Képgaléria, Média

Országos Innovációs Fórumon

Innováció – duális képzés avagy egy magas szintű rendezvény tapasztalatai.


2019. február 20-án Békéscsabán vettünk részt a GySzC Székely Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma tanulóiként a Nemzeti Kutatás, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által megrendezett Országos Innovációs Fórumon.

A rendezvényt a Phaedra Rendezvényközpontban tartották, ahol közel 150 vendéget fogadtak.

A regisztráció után elfoglaltuk a helyünket, majd az okos eszközünkkel bejelentkeztünk a Mentimeter oldalára, ahol az előadások alatt szavazni tudtunk különböző témákban különböző kérdésekre. A nap során több előadás hangzott el különböző témákban. Számunkra a következő kettő jelentett sok-sok új információt.

A plenáris ülésen a duális képzés, ipar 4.0-ról Szilágyi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium innovációs osztályának főosztályvezető-helyettese tartott előadást. Vázolta, hogy mely városokban, milyen formában vannak duális képzések. Az előadás után bemutatott a hallgatók számára egy duális képzést népszerűsítő kampányvideót.

A következő előadást Dr. Legeza Dénes, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal főosztályvezető-helyettese tartotta, aki bemutatta hogyan kell levédetni találmányainkat, ötleteinket. Példaként említette a Szarvasi Gallicoop Zrt. logóját, illetve sok más cég, szervezet logóját is.

A plenáris ülések után ebéden vettünk részt, ahol rendezvényszervezési szempontból megfigyelhettük, hogy milyen vendéglátási formákat alkalmaznak.

Örülünk, hogy egy ilyen magas rangú rendezvényen részt vehettünk, ahol olyan tudnivalókat tudtunk meg, amit már elméletben tanultunk, illetve ami sokat segít további tanulmányainkban.

Köszönjük a Centrumnak és az iskolavezetésnek, valamint Andrej Éva tanárnőnek a lehetőséget, hogy ott lehettünk.

Nitsch Dóra és Tóth Patrícia Tünde 13. D osztályos tanulók