Hírforgó, Képgaléria, Média

„Lengyel mezőkön” jártak a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium tanulói

2018 novemberében egy különös kaland indult hármunk életében, amire valószínűleg majd egész életünkben szívesen emlékezünk vissza; jelentkeztünk a „Lengyel mezőkön” néven a Curie Alapítvány által meghirdetett csapatversenyre.


(A csapat tagjai: Lázár Dániel, Szabó-Mravik Szabolcs, Ugrai Dániel.) A verseny témája Maria Skłodowska élete, illetve a lengyel-magyar barátság volt. Már a jelentkezésünkkor arról álmodoztunk, hogy mi leszünk a három szerencsés győztes csapat egyike, akik fődíjként részt vehetnek egy lengyelországi utazáson.

A motivációt megragadva nagyon céltudatosan, precízen oldottuk meg a levelező fordulókat. Mivel nagyon jól sikerültek ezek a feladatlapok, meghívtak minket a területi döntőre, Szentesre. A megmérettetés után nagyon vártuk az értesítést, hogy vajon részt vehetünk-e az országos döntőn. Végül megérkezett a jó hír: a feladatlapot majdnem hibátlanul kitöltve bejutottunk a legjobb tíz csapat közé.

A döntőre már sokrétűen kellett készülnünk. Egy hetet tölthettünk a prezentáció, a szerepjáték készítésével, az addigi feladatok átnézésével. A prezentációban a szarvasi születésű Lengyel Béla altábornagy tevékenységét mutatták be a lengyel-magyar barátság példájaként. A felkészülés során remekül éreztük magunkat, mindeközben rengeteg új tudást is magunkba szívtunk. Még egy kis riportot is készítettünk a szarvasi járókelőkkel, annyira érdekelt minket a téma.

Hamar elérkezett az országos döntő napja. Délelőtt érkeztünk Budapestre, a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumba, a verseny helyszínére. Először a prezentációt kellett előadni a tisztelt zsűrinek, majd a szerepjátékot játszottuk el, ezt követte a tesztfeladat lap és egy kis lengyel kirakós. A kirakós feladaton kívül mindent sikeresen teljesített kis csapatunk. Habár végül mégiscsak sikerült kiraknunk, a puzzle-t még gyakorolnunk kell. Rövid szünet után az eredményhirdetés következett. Hatalmas volt az örömünk, mikor kihirdették, hogy a 2. helyen végeztünk. A nagy izgalmak után egy ebédre láttak vendégül minket, versenyzőket. Elintéztük az utazással kapcsolatos papírokat is. Nem volt más hátra, mint bepakolni bőröndjeinkbe, hiszen szerdán már indultunk is!. Az utazásra egy felkészítő tanárunk, Borzovánné Burai Julianna is velünk tarthatott.

Izgatottan vártuk a kedd estét, amit már Szolnokon töltöttünk, mert innen indult a buszunk szerdán kora reggel Lengyelországba. A másik két dobogós csapattal és más alapítványi tagokkal, kirándulókkal, szervezőkkel közösen utaztunk. Szerdán Lengyelországba érkezésünk után első utunk Ószandecre vezetett, ahol megtekintettük a Klariszza kolostort és templomot, ami Árpád-házi Szent Kinga nevéhez fűződik. Még ezen a napon Tarnowba is ellátogattunk, ahol sétáltunk az óvárosban, megtekintettük a monumentális „Erdélyi panoráma” néhány részletét egy múzeumban, majd ellátogattunk Bem apó sírjához. Este foglaltuk el a wieliczkai szállásunkat, ahol egy finom vacsora után tértünk nyugovóra. Csütörtökön Krakkóval ismerkedtünk, voltunk a Wawelben, az Isteni irgalmasság székesegyházában, és volt néhány szabad óránk vásárolgatni, sétálni. Este egy hosszú buszozás várt ránk Varsóba, itt volt a szállásunk is. A harmadik napunkat Varsóban töltöttük. Megnéztük Varsó néhány nevezetességét, az óvárost, a piacteret, a kastélyteret, a Szent János Katedrálist, a Királyi Palotát. Felkerestük a Maria Skłodowska-Curie múzeumot és a Szent Kereszt templomot, ahol Chopin szívét őrzik. Falán magyar-lengyel nyelvű tábla tudatja hogy itt nyert menedéket II. Rákóczi Ferenc. Másnap, reggeli után visszakanyarodtunk dél felé, úti célunk Czestochowa Jasna Gora volt. Itt egy gyönyörű Pálos kolostort tekintettünk meg. Tovább utaztunk, a szállásunk ezúttal Bielsko Bialában volt. A város megtekintése után megvacsoráztunk, majd aludni tértünk. Másnap, vasárnap bánatunkra a hazautazás napja volt. Elbúcsúztunk Lengyelországtól, majd hosszú utazás után épségben tértünk haza.

Remekül éreztük magunkat, ez a néhány napos kirándulás még szorosabbá fűzte hármunk barátságát, életre szóló élményt nyújtva.

Köszönjük a verseny és az utazás szervezőinek munkáját. Külön köszönjük Tanáraink sok segítségét.

Ugrai Dániel