Hírforgó, Képgaléria, Média

„Minél inkább változik, annál inkább ugyanaz marad…”

A Magyarországon tanítóképzést folytató egyetemek, főiskolák karainak dékánjai 2018 őszén arról döntöttek, hogy Szent Gergely napján az egész országban „Tanítók Napja” ünnepnapot szerveznek.


Dr. Lipcsei Imre dékán, főiskolai tanár, az első, hagyományteremtő szándékkal megrendezett alkalmon köszöntötte az egybegyűlteket, a Gál Ferenc Főiskola szarvasi campusán elültetett „Tanítók Fájánál”, ahol a régi idők és a jelenkor tanítói, és a jövő tanító jelöltjei, a tanítóképzés oktatói, szakvezető tanítói gyűltek össze a rendezvény nyitányán.

A hagyományteremtő szándékkal megrendezett ünnepi alkalmon, a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Kara és a Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorlóintézménye, szeretettel hívta és várta Szarvas város általános iskoláinak egykori nevelőit, életpályájuk visszaemlékezésére, és a jövőnek szánt üzenetük megfogalmazására. A GFF Szarvasi Gyakorló Általános Iskola hatodik osztályos tanulói vidám műsorukkal, az iskola és világának „könnyű-nehéz” szórakoztató pillanatait varázsolták a képző falai közé.

A megjelenteket köszöntötte Bíró Gyula igazgató, főiskolai mestertanár, aki szólt a kezdeményezés nagyszerűségéről, arról az örömről, hogy Szarvas város pedagógusképző campusa a gyermekek és a pedagógusképzés valódi műhelyeként szolgálja a hazai köznevelés ügyét. Átadta rektori főtanácsadóként Ft. Dr. Kozma Gábor rektor, főiskolai tanár baráti és „nevelőtársi” üzenetét, ami annak az örömnek adott hangot, hogy a Gál Ferenc Főiskola, mint a régió főiskolája, szolgálatot tehet a hazai köznevelés ügyéért, és értékőrzőként van jelen a Dél-Alföldön és Szarvas városában.

Dr. Lipcsei Imre dékán, főiskolai tanár elmondta, hogy az ünnepnap célja a tanítói munka tradicionális értékeinek ápolása, a hivatás központba állítása, társadalmi megbecsülése. Szólt a szarvasi pedagógusképzés erényeiről, a gyermek- és értékközpontú pedagógia műhelyéről, amit a Kar és a Gyakorlóintézmény képvisel több évtizede Szarvason. Örömét fejezte ki, hogy a nap előadói Szarvas város köznevelési intézményeinek megbecsült nevelői, akik tudnak a hivatásukról szeretettel szólni, és példaértékű pályautat mondhatnak magukénak.

Földesi Zoltán, Szarvas Város Önkormányzatának vezető főtanácsnoka örömének adott hangot, mint az intézmények jó ismerője, hogy Szarvason van pedagógusképzés, és a Kar és a Gyakorlóintézmény több ezer hivatástudattal felvértezett pedagógust adott az országnak, öregbítve Szarvas város jó hírnevét. A rendező két intézmény mellett elismeréssel szólt Szarvas város minden köznevelési intézményének kiemelkedő munkájáról, és azoknak a meghívottaknak az életútját ajánlotta a hallgatóság figyelmébe, akikből a jövő is merítkezhet. Az előadók között helyet foglalt Szarvas város díszpolgára is, ami tanácsnok úr megfogalmazásában jelenti azt is, hogy városunkban megbecsülik a nevelőket és munkájukat, a példaértékű hivatástudatot, szakma iránti elkötelezettséget.

A nap „nevelői lélek-sugarai”; Besenczy Zoltánné Eti néni, a Fő téri Általános Iskola egykori kiváló tanítója, Grünwald Béla testnevelő tanár, a Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola alapító igazgatója, jogelődjének intézményvezetője, Kóczy Kálmánné a Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskola és Gyakorlóóvoda nyugalmazott szakvezető tanítója-„Irén-anyánk”, Medvegy Pálné a Szlovák Általános Iskola, Óvoda és Diákotthon nyugalmazott igazgatója, Szarvas város díszpolgára, városunk szeretett „Zuzkája”. A négy tanítói, nevelői visszaemlékezés mutatta azt a hivatástudatot, az alázatosságot, azt a legfontosabbat, ami a gyermekek feltétel nélküli szeretetét jelenti, a „megállni nem tudást”, a köz mindenkori szolgálatát, a szenvedélyességet és a mindig jövőbe vetett bizakodást, amit a legszebbnek vallott munka, hivatás, amit a nevelés mindennap megélt gyönyörűsége jelenthet.

„Mert minden változik, de a lényeg nem…” A kor kihívásai változnak, de a hivatás tudatának megélése változatlanul az elvárt siker receptjének egyik legfőbb alkotója.

Sz. Zs.