Képgaléria, Labdarúgás, Média, Sportsarok

A szarvasi szív diadalmaskodott Körösladányban!

A 21. fordulóban, egy újabb bajnokesélyes csapathoz, a télen minőségi játékosokkal megerősített Körösladányi MSK otthonába látogattunk. Az elmúlt heti fiaskó után abban reménykedhettünk, hogy mivel az utóbbi időben többször is megtréfáltuk már a hazaiakat, most sem távozunk pont nélkül tőlük.


A most is szép számmal megjelenő szarvasi szimpatizáns már az 1. perc 30. másodpercében gólnak örülhetett, ekkor Szikora ívelt előre, Kriska pedig úgy vette át a labdát, hogy azzal a mozdulattal helyzetbe került, amit hét méterről a kapu bal sarkába lőve ki is használt. 0-1.

A parádés kezdésünket követően magához ragadta a kezdeményezést a Ladány, fölénye a 8. percben csillantotta meg a reményt az egyenlítéshez, amikor Burai beadását követően Papp eset nagyot a tizenhatos területén, miután Szikora menteni igyekezvén a lábához ért, az esetért Telek tizenegyest ítélt. A büntetőt Ruzsa végezte el, de Lévai merész vetődéssel kiütötte a jobbra tartó lövést.

A hazaiak fölénye ezután még nyomasztóbbá vált, ritkán jutottunk el Nagy kapujáig, de amikor megtörtént, az góllal kecsegtetett. Így volt ez a 25. percben is amikor Furár keresztlabdájával Kriska tört be a kapu előterébe, de a hazai kapus védte a lövését, a kipattanót pedig Bakró rúgta kicsivel kapu mellé. A 30. percben Prasler középre emelését követően Zsíros és Zelenyánszki középen egymást akadályozták, így elmúlt a közvetlen veszély.

A 35. percben Zelenyánszki eltört labdáját védte kapusunk. A 44. percben Knyihár beívelését Papp, senkitől sem zavartatva, hét méterről kapu fölé fejelte, ez pedig óriási helyzet volt. A félidő ráadásában jártunk már, amikor Zima keverte meg a védőket, majd Furárhoz játszott, akinek gyenge lövését blokkolták a védők.

A második játékrész is hazai támadásokkal kezdődött, a 49. percben Lévai védte szögletre Papp lövését, majd az 54.-ben Szántó csúsztatott fejjel kapu mellé.

Az 55. percben, a félidőben beállt Murvai szedte össze rekord gyorsasággal a második sárgáját is, minek következtében el kellett hagynia a pályát, ezzel tíz főre fogyatkoztunk, ami nem sok jót sejtetett a folytatásra.

Az 58. percben Papp csapott le egy lepattanó labdára, majd hét méterről a bal sarokba lőtt. 1-1.

Mire önbizalmat szerezhettek volna az egyenlítő találatból a hazaiak, a 61. percben újra nálunk volt az előny, ekkor Lévai végzett el kapukirúgást, ami akadálytalanul, a védők közül kilépő Kriskához került, aki kilenc méterről a jobb alsóba gurított. 1-2.

A 63. percben Szántó fejelt mellé egy szögletet követően, majd három perc elteltével Papp tizenhatosról elrúgott labdáját védte Lévai vetődve. A 68.percben Bakró adott be balról, de Nagy menteni tudott az érkező Furár elől. A 73. percben kisebb tűzijáték után Lévairól került szögletre a labda. A 79.percben Prasler középre gurítását Papp lőtte közelről kapura, de Lévai most is a helyén volt.

A meccs vége felé már vánszorogva teltek a percek, de hősies védekezésük egyre bizonytalanabbá tette a hazaiakat, említendő helyzetük már nem akadt. Előttünk viszont adódott egy kisebb a 81. percben, amikor Bakró ívelése után Furár kissé kisodródva kapu mellé lőtt.

Összegezve a látottakat, egy küzdelmes jó színvonalú összecsapáson sikerült diadalmaskodnunk, amely részünkről többnyire a védekezésről szólt, de a lélektanilag jó időben született gólok mellett, elszórt kontráink is magukban hordozták a gólszerzés lehetőségét, így sikerünk megérdemeltnek mondható. Győzelmünk értékét emeli az a tény, hogy 35 percet emberhátrányban küzdöttünk végig, az igen jó képességű vendéglátóinkkal szemben, ahogy Vörösmarty mondaná: “Ez jó mulatság, férfimunka volt!” Legközelebb hazai pályán a Mezőhegyes csapata lesz az ellenfelünk.

Jók: Az egész csapatot dicséret illeti a teljesítményéért, de közülük is kiemelkedett Lévai, és Kriska.

Körösladányi MSK – Szarvasi FC ‘1905’ 1-2 (0-1)

Körösladány – 300 néző. Játékvezető: Telek András (Ancsin Z., Krisán J.)

Körösladány: Nagy B. – Ruzsa Z., Burai I. D., Szántó M., Knyihár D. (Bozsó M.), Bagyinszki A., Papp Zs., Zelenyánszki L., Zsíros P. (Juhász D.), Prasler T., Vincze D. Vezetőedző: Fodor Sándor.

Szarvas: Lévai B. – Takács J., Kiri B., Szikora M., Viszkok D. (Murvai D.), Bakró G., Kukovecz D. (Medvegy Á.), Kriska N. (Klimaj Z.), Zima D., Sztojka Á., Furár R. (Magyar M.). Vezetőedző: Rétes Pál.

Gólszerzők: Papp Zs. 58′ illetve Kriska N. 1′, 61′

Kiállítva: Murvai D. 55′ (második sárga lap után)

Edzői nyilatkozatok:

Oláh Imre, kapusedző:

– Saját magunkat győztük le, pedig ezen a napon óriási energiákat fektettünk a mérkőzésbe.

Rétes Pál:

– Több dologban óriásit léptünk előre a múlt héthez képest. Győzelmünk értékét növeli, hogy a nagyon jó erőkből álló hazaiak ellen a második félidőt tíz emberrel játszottuk végig.