Hírforgó, Képgaléria, Média

Újabb kincsekkel gazdagodott iskolai gyűjteményünk

Iskolánkban, a Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban nagy gondot fordítunk a hagyományok ápolására, a múlt emlékeinek megőrzésére. Így mindig nagy öröm számunkra, ha újabb iskolatörténeti emlékek kerülnek elő. Néhány napja nagyon értékes ajándékokat kaptunk.


Dr. Szabó Ferenctől érkezett levél, amelyben több dokumentumot juttatott el hozzánk. Iskolánkkal frissen végzett tanárként került kapcsolatba, amikor egy éven át a szarvasi gimnáziumban tanított. Későbbi pályája más irányba terelte, megyei múzeumigazgatóként vonult nyugdíjba. Nem szakadt el teljesen a Vajdától, hiszen az Öregdiákok Baráti Körének tevékenységét is figyelemmel kíséri.

Megtisztelő módon nekünk adományozta a birtokában lévő, 1943-ban írt történelem könyvet, melynek szerzője Dr. Nádor Jenő. A középkor és az újkor története 896 -1789-ig című vékony kötet nagy anyagot ölel fel, kiváló szerkezetben, példás tömörséggel.

Egy szentesi kollégája hagyatékából került hozzá a másik két dokumentum. Egy levél, amelyet Benka Gyula 1891-ben írt a szentesi gimnázium igazgatójának. A levél így kezdődik: „Alig kerülhetjük ki, hogy a főgymnáziumi tanulóság számára tornacsarnokot ne építtessünk…” Úgy látszik, a történelem megismétli önmagát. 🙂 A másik irat egy 1905-ből származó találkozási szerződés, amelyet a végzős diákok írtak alá. Az aláírók között Neumann (Nádor) Jenő is szerepel.

Köszönjük a felbecsülhetetlen értékű ajándékot, igyekszünk minél előbb, méltó helyen bemutatni azt.

A hagyományok ápolásához tartozik iskolánkban a tanársírok gondozása. Ezen a területen is felbukkannak még eddig ismeretlen emlékek. Nemrég egy szülő hívta fel a figyelmünket egy korábban nem ismert sírra. Természetesen a jövőben ezt is bevesszük a diákok által gondozott sírok közé.

Kitajkáné Szántai Mária