Sziréna

Kellett, vitte

Lopás miatt indult büntetőeljárás egy szentesi férfi ellen, aki munkáltatója tanyájáról egyebek mellett laminált parkettát, szarvas trófeát és vetőmagot is lopott. A férfi beismerte tettét.


A megalapozott gyanú szerint a férfi 2018 novembere és 2019. március 19-e között jutott be az árpádhalmi ingatlanba. Mivel korábban dolgozott a tanyán, tudta, hogy hol tartják a ház kulcsait. Ott 25 négyzetméter laminált parkettát szedett fel, majd elvitt egy gímszarvas trófeát, egy köteg dobra felcsavart villanypásztor vezetéket, az ahhoz tartozó csaknem száz tartó konzollal, egy dohányzóasztalt, hat tölgyfa széket, valamint hét zsák kukorica vetőmagot is. Ezt követően saját, felújítás alatt levő házában az ellopott dolgokat felhasználta vagy beépítette.

A Szentesi Rendőrkapitányság nyomozói a bejelentéstől számított három órán belül a férfit elfogták, előállították majd gyanúsítottként hallgatták ki. Ennek során elismerte a cselekmény elkövetését. Elmondta, hogy a parkettára szüksége volt, ezért azt saját házában lerakta, a szarvasagancsot a nappalijában, míg a székeket az étkezőben helyezte el.

A 23 éves férfi ellen nagyobb értékre elkövetett lopás megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.