Hírforgó

Gyakorlós diák a Hevesy György Kémiaversenyen

A Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskola tanulója 2019. március 29-én, pénteken tanárával Békéscsabára, a TIT Körösök Vidéke Egyesületnél megrendezésre kerülő XXX. Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaverseny megyei fordulójára utazott.


A versenyzők a megyei versenyen a Magyar Természettudományi Társulat által összeállított központi feladatsort oldottak meg, külön évfolyamonként.

Kis visszatekintés, mivel ez a 30. megyei forduló volt. Mikor is kezdtem tanítványaimmal ezen a kémiaversenyen részt venni – az 1992/1993-as tanévben. Azóta szinte minden évben részt vettünk ezen a rangos versenyen.

Ebben a tanévben Csatai Vivien 7. osztályos tanuló a Mozaikos kémia levelezős tanulmányi versenyen,  a Curie Kémia Emlékverseny területi döntőjében,  most pedig a Hevesy György kémiaversenyen képviselte iskolánkat.

A megyei versenyen elért eredménye: 9. helyezett

Gratulálunk az elért eredményéhez!

Köszönjük, hogy az Intézmény anyagilag támogatta a versenyen való részvételünket.

Litauszkiné Erki Katalin vezetőtanár, munkaközösség-vezető