Hírforgó

Országos döntőben 2 ügyviteli titkár tanulónk

2019 márciusában hirdette meg a Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetsége Az év titkár tanulója versenyt. Az elődöntőt ellenőrzött körülmények között mindenki saját iskolájában írta meg.


A Gyulai Szakképzési Centrum Székely Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépis-kolája és Kollégiuma minden 13. osztályos ügyviteli titkár diákját indította ezen a rangos ver-senyen. Nagy örömmel indultak a tanulók, hiszen vizsga előtt két hónappal jó megmérettetésnek ígérkezett ez a verseny. A feladatok nem voltak könnyűek, hiszen 150 perc alatt kellett elkészíteni egy levélfeladatot, egy táblázatkészítési feladatot és meg kellett oldani egy tesztfeladatot is. A legnehezebbnek a tesztfeladat bizonyult, melyben levelezési, ügyviteli, titkári ismeretek, kommunikáció és protokoll, rendezvényszervezés, konfliktuskezelés témaköréből is voltak kérdések. 

A versenyre 100 diák nevezett az ország 17 iskolájából, ebből a legjobb 21 diákot hívták be a döntőbe. Nagy izgalommal vártuk az elődöntő eredményét, ami rövid időn belül megérkezett, két tanulónk is bejutott az országos döntőbe, Czinkoczki Klaudia és Tóth Patrícia Tünde. Folytattuk a felkészülést, hogy minél jobb eredményt érjünk el a döntőben.

A végső megmérettetés Budapesten volt, a SZÁMALK-Szalézi Szakgimnáziumban. A feladatok azonosak voltak a középdöntő feladataival, csak ha lehet, még nehezebbek voltak.

Gratulálunk diákjainknak, hiszen nagyon szép eredményt értek el már azzal is, hogy a döntőben képviselték iskolánkat. Izgalommal várjuk a május közepére ígért eredményhirdetést!

Köszönöm, hogy a Gyulai Szakképzési Centrum támogatta tanulóink részvételét a versenyben!

Harmati Ágnes felkészítő tanár