Hírforgó, Képgaléria, Média

Soprontól kezdve Besnyőn át Nyírbátorig érkeztek

Verőfényes, valódi májusi időjárás köszöntötte az Emlékhelyek Napján Szarvasra érkező vendégeket, baráti és családi társaságokat.


Az idén már negyedik alkalommal került sor a Nemzeti Örökség Intézete által 2016-ban életre hívott országos programsorozatra. A központilag kiadott műsorfüzet szerint hazánk tizenkét Nemzeti Emlékhelye és negyvennégy Történelmi Emlékhely kapcsolódott be a rendezvénysorba. A központi megnyitóra ezúttal Esztergomban került sor. S ahogy az lenni szokott, most is a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben ért véget egy esti koncerttel az egészében rendkívül gazdag eseménysor.

Helyi hagyományaink jegyében a Történelmi Oszágközépen délelőtt 10-től 18 óráig fogadtak érkező csoportokat. A többség számára a szenzációt – mint mindig – a nyitott szélmalom jelentette, mivel az ajtót évente két alkalommal: az Emlékhelyek Napján és június 4-én nyitjuk ki a látogatók előtt. Idén először nem jöttek határon túli csoportok, de annál inkább érkeztek hazai látogatók. Így orosházi, gyulai, békési, békéscsabai, besnyői, soproni, kaposvári, egri, nyírbátori, mezőtúri és budapesti családok, társaságok is tiszteletüket tették összmagyar zarándokhelyünkön. Mint elmondták, közülük többen hosszú hétvégére érkeztek Szarvasra és a kiemelkedően jó időben sorra vették városunk látványosságait.

Örvendetes módon a szarvasiak közül is sokan kilátogattak. Igény szerint minden csoport, családi-baráti társaság kapott ízelítőt a hely és a város történetéből.