Hírforgó

Teremi Samu első helyezett lett a Békés Megyei Számítástechnika Versenyen

Idén 23. alkalommal került megrendezésre a Békés Megyei Számítástechnika Verseny, amelynek döntőjét május 18-án tartották Orosházán a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában.


A számítógép használat kategóriában 5-6. évfolyamon a válogatóból a legjobb 12 versenyző jutott be a döntőbe, köztük iskolánk tanulója, Teremi Samu (6.a) is. A résztvevőknek szöveget kellett szerkeszteniük, valamint egy összetett feladatsort kellett megoldaniuk.

Samu remekül szerepelt a versenyen, első helyezett lett! Gratulálunk, büszkék vagyunk diákunkra!

Ez a nap nem csak a versenyzésről szólt, a hagyományokhoz híven a szervezők különböző érdekességekkel is készültek.  Gyerekek és felnőttek is játszhattak az úgynevezett padlórobotokkal, amik méhecske, illetve autó formájúak voltak. Egy adott pályán kellett célba juttatni őket, ehhez utasításokat kellett adni nekik, amiket a rajtuk lévő gombokkal lehetett a fejükbe „táplálni”. Kipróbálhattuk a Scotti Go! társasjátékot is, melynek  segítségével izgalmas módon fejleszthető a logikus gondolkodás. Egy űrből földre zuhant robotnak kellett segítenünk, szétszórt alkatrészeinek összeszedésében, megfelelő utasítások adásával.

Mindeközben pedig dolgozott a 3D nyomtató, amely egy kis makett épületet nyomtatott. Manapság még elég sok időt vesz igénybe a folyamat, körülbelül hat óra hosszát. A számítógéppel elkészített terveket felhasználva az eszköz feje olvasztott műanyagot önt a tárgyasztalra, ami ott megszilárdul. Rétegenként halad a nyomtatás. Minden diák és pedagógus kapott egy ilyen eszközzel előállított dobókockát, amin a számok a számítógép „anyanyelvén”, kettes számrendszerben voltak ábrázolva (0, 1 – a  kettes számrendszer két jele).

A siker mellett idén sem maradtak el az élmények, remélem, csak úgy mint az elmúlt években, jövőre is bejutunk a döntőbe!

Szemenyei Csaba
felkészítő tanár
Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda